Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Napok óta hallgat Karácsony Gergely a 2019-es kampányához kapcsolódó botrányról

null

A korábban már megismert stratégiát alkalmazza Karácsony Gergely és bizalmi köre a 2019-es főpolgármester-jelölti kampány botrányos, külföldi finanszírozásával kapcsolatban, teljes hallgatásba burkolóznak, semmilyen kérdésre nem hajlandók válaszolni. A tények alapján azonban már büntetőfeljelentés született, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozhat a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom adománygyűjtési technikájához kísértetiesen hasonló ügyben - írja a Magyar Nemzet.

A lap cikkében rávilágít: napok óta hallgat Karácsony Gergely a 2019-es kampányához kapcsolódó botrányról, amit a Magyar Nemzet tárt fel egy olyan információcsomag alapján, amelyet feltehetően éppen a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből szivárogtattak ki lapunkhoz. Hiába küldték kérdéseket elektronikus levélben Karácsonyékhoz még kedden, választ azóta sem érkezett, mint ahogy a Magyar Nemzet riporterének személyesen sem volt hajlandó nyilatkozni a főpolgármester. Ugyancsak hallgatásba burkolózott a botrányos ügy többi érintettje, Mravik Zsolt, Perjés Gábor és Tordai Csaba, akikhez szintén kérdéseket intéztünk korábban.

Közben Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán bejelentette, hogy a Magyar Nemzetben megjelent tényfeltáró cikk alapján feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, pénzmosás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználása megalapozott gyanújával Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányával összefüggésben. A politikus a Kossuth rádió csütörtök reggeli műsorában arról beszélt, hogy a politikai felelősség egyértelműen Karácsony Gergelyé, a konkrét jogi felelősséget majd a hatóságok állapítják meg a büntetőeljárásokban.

A Magyar Nemzet részletes tényfeltáró írást közölt arról, hogy Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányát külföldi forrásból finanszírozták. A pénz egy gépjármű-bérbeadással foglalkozó cégen keresztül érkezett, majd a Városházán dolgozó közvetítő segítségével Perjés Gáborhoz, a főpolgármester bizalmasához, a kampányt bonyolító Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesület irányítójához került, aki több alkalommal összességében több tíz millió forintot befizetett a Mibu bankszámlájára.

PestiSracok facebook image

Budai Gyula azt a gyanút fogalmazta meg a feljelentésében, hogy Karácsony Gergely és köre a 2019-es önkormányzati választási kampányban törvénytelen módszerekkel, több jogszabályt is megsértve használt fel tetemes mennyiségű pénzt.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán érhető el.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.