Pesti Srácok

Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza

Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza

Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza – közölte pénteken a berlini belügyminisztérium.

A közlemény szerint Németország "nyomatékosan a menedéket kérők szolidáris elosztásáért áll ki, és azon a véleményen van, hogy igény van a vitára és megoldásra, különös tekintettel az uniós tagállamokból érkező másodlagos migrációra" – mondta egy belügyi szóvivő, akit a Die Welt című német lap idézett hírportálján. Másodlagos migráció alatt azt értik, hogy egy bevándorló továbbindul abból a biztonságosnak tekintett országból, amelybe először megérkezett. Mint mondta, uniós szintű, arányos elosztási mechanizmust kell létrehozni az újonnan érkező ukrajnai menekültek számára. Jelenleg uniós szinten egy kiegészítő szabályozásról tárgyalnak az ukrajnai menekültek számára. A mostani, úgynevezett tömeges bevándorlási irányelv 2025. március 4-én hatályát veszti, és egyelőre nem született megállapodás az ezt követő szabályozásról.

– tette hozzá a szóvivő.

PestiSracok facebook image

A mostani szabályok szerint az ukrajnai menekültek szabadon megválaszthatják, hogy melyik európai uniós országba akarnak továbbutazni. Németország több mint egymillió ukrán állampolgárt fogadott be. A belügyi szóvivő ezen felül fontosnak nevezte azt is, hogy tartós perspektívát kell biztosítani a már Németország területén tartózkodó menekülteknek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.