Pesti Srácok

Orbán Viktor: a legfontosabb ügy itt, Európában a háború és a béke kérdése

null

A kínai állami televíziónak, a CCTV-nek adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök. Az apropót természetesen az adta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök három napra Budapestre látogatott és tárgyalt a magyar államfővel, Sulyok Tamással és a magyar kabinet tagjaival, így a kormányfővel.

Az interjú elején szóba került, hogy Hszi Csin-ping elnökként először jött Magyarországra, s egy nagyon barátságos fogadtatásban volt része már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. Orbán azt mondta, fontos látogatás ez, mert a két ország kapcsolatát egy újabb, magasabb szintre kell helyezni, szóval elengedhetetlen volt már a kínai vezető budapesti vizitje – írja a Mandiner. Szóba került, miért mondta a miniszterelnök a ferihegyi reptéren a kínai elnöknek, hogy „üdvözöljük itthon”. Orbán azt felelte, Magyarország egy ősi nemzet, egyben a legkeletibb ország Nyugaton, ebből is adódik nyitottságunk a Kelet irányába.

Majd a riporter rákérdezett arra is, miért mondta a kínai elnök, hogy Orbán régi barátja, mire a kormányfő úgy fogalmazott, teljes mértékben megvan arról győződve, hogy a világnak erős vezetőkre van szüksége, a kínai elnök pedig egy erős politikai vezető. Úgy folytatta, ahogy Hszi Csin-ping családi háttere, úgy az övé is vidéki, falusi, így a kínai vezető ismeri az élet azon dimenzióját, amit jómaga is. Ez is egy jó alap kettejük között. Egy másik fontos, közös pont kettejük között a kormányfő szerint az az, hogy a kínai elnök is a népét szolgálja, ez a politikai vezetőség alapja. Ezt követően kerültek elő az interjúban a kínai és a magyar felek között felmerülő témák, így Oroszország ukrajnai háborúja.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a kormányfő. A második témakör, ami felmerült a felek között, a gazdaság volt. A miniszterelnök hangsúlyozta, e terület számos szegmensében ma Kína a legjobb, a legerősebb.

– sorolta Orbán a szegmenseket, ahol Kína domináns szerepet tölt be minden tekintetben. Itt említette meg a kormányfő a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, amelyben a kínaiak is részt vesznek. Ez 2026-ra készülhet el. A miniszterelnök később kiemelte, van egy új gazdasági motor a világban, úgy hívják, hogy Kína. A kínai gazdaság más országok számára is hatalmas lehetőség. A kínai-magyar gazdasági kapcsolatok, így a két ország vállalkozásai előtt tehát nyitva állnak az ajtók. A harmadik ügy, s egyben a budapesti látogatás apropója, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenötödik évfordulója.

Az első országok között voltunk, amelyek felvették a diplomáciai kapcsolatot Kínával. (…) Kínában nem veszélyt látunk, sokkal inkább barátokat

–jelentette ki. Mint a kormányfő mondta, az elmúlt 75 évből nem emlékszik semmilyen súlyos konfrontációra a két nemzet között, Budapest mindig komoly energiát invesztál abba, hogy kiterjessze a kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal.

– magyarázta Orbán. A CCTV arra ugyancsak kíváncsi volt, miként látja a magyar miniszterelnök az globális erőviszonyokat.

– reagált a kormányfő. Szerinte két iskola van, az egyik az izoláción, elszigeteltségen alapszik, vagyis azon, hogy egymásban kockázatot látunk, nem lehetőséget. A másik iskola viszont azt mondja, a legjobb eszköz a békéhez, a harmóniához, a jóléthez az együttműködés. Erre jó példa az Egy Övezet Egy Út (más néven: Új Selyemút) kezdeményezés; nem mellesleg 2010-ben Magyarország ezért indította el a keleti nyitás politikáját.

– tette hozzá a miniszterelnök; a Nyugat ugyanis egészen a közelmúltig azt vallotta magáról, hogy vezető, domináns szereplő. Megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a transzatlanti együttműködés a number one. De az elmúlt húsz évben új szereplők jöttek fel a térképre. A kérdés tehát az, tekint a nyugati világ azokra a szereplőkre, akik kihívói ennek a régi erőközpontnak.

Majd szóba került Magyarország soros EU-elnöksége. Miként alakulnak a Kína és az Európai Unió közötti kapcsolatok, érdeklődött a kínai állami tévé. Orbán leszögezte, az unió a világ legbonyolultabb teremtménye, s Budapest csupán július 1-től érkezik, hogy segítse a közösség előrehaladását.

– utalt Franciaországra, vagy a nem EU-tag Szerbiára. Orbán Viktor az interjú végén egy futball-hasonlatot is bedobott – miután mutattak neki egy fotót, amin az látszódik, ahogy a kormányfő fiatalabb korábban focizik:

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.