Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: mi, magyarok békét akarunk!

null

A hősök adósai vagyunk, de ezt az adósságot nem elsősorban emlékművekkel kell megfizetnünk, hanem azzal, hogy megvédjük mindazt, amiért az életüket adták: a szabad és a sorsáról maga döntő Magyarországot – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vasárnap, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, az 52-es hősi parcellánál.

A magyar hősök emlékünnepe alkalmából tartott megemlékezésen a miniszter úgy fogalmazott: "tartozunk minden magyarnak azzal, hogy nem visszük értelmetlen, elkerülhető, mások érdekeiért vívott háborúkba őket".

– tette hozzá. Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte: nehéz, háborús időket éltek, amikor báró Abele Ferenc, a vezérkar ezredese 1915-ben megírta levelét gróf Tisza Istvánnak. A hazáért elesett hősök előtti tiszteletadásra akarta felkérni a nemzetet, az emberek pedig értették szándékát és a hősi emlékműveket közadakozásból állították fel.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter, hozzátéve: ez a kötelék, az emlékezés köteléke a két háború közti Magyarország egyik legerősebb összetartó ereje volt. Megjegyezte: a kommunista diktatúra leértékelte az első világháborút és a hazáért meghozott áldozatokat. A rendszerváltoztatás egyik fontos szimbóluma volt az emlékművek megújulása, amelyekre rákerülhettek a második világháború hősei és áldozatai is.

– közölte a honvédelmi tárca vezetője. Kiemelte: a hősök adósai vagyunk, nélkülük ma nem lennénk itt, és akinek van múltja, annak mindenekelőtt jelene van; "tudják, kik ők, honnan jöttek, és van fogalmuk arról, mit kell tenniük a világban".

– tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A miniszter szerint a XX. század történetét átlapozva látható, hogy "azok a politikusok, akik elég ostobák, hogy háborúról álmodjanak, és az emberek és a katonák józan hangját nem hajlandók meghallgatni, sosem hoznak jó döntéseket".

– fogalmazott a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt kérte, hogy "fogadjuk meg újra: a magyarok többé nem fognak idegen érdekekért háborúba menni". Kitért arra, hogy high-tech eszközökkel, professzionálisan felkészített katonákkal építik a Magyar Honvédséget, önkéntes alapon. Közölte: Európa ismét nehéz, háborús időket él, "Európában két évvel ezelőtt senki sem ismerte a háború igazi arcát".

– jelentette ki.

Az ünnepségen állami, önkormányzati és civil szervezetek helyezték el a megemlékezés virágait. Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek "az elmúlt ezredév magyar hőseire", akik életüket adták a hazáért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.