Pesti Srácok

Szánthó Miklós: az eurokraták és a woke-ista, progresszív, baloldali elit politikai fegyverként próbálja használni a jogállamisági mechanizmust

Szánthó Miklós: az eurokraták és a woke-ista, progresszív, baloldali elit politikai fegyverként próbálja használni a jogállamisági mechanizmust

„Az eurokraták és a wokeista, progresszív, baloldali elit politikai fegyverként próbálja használni a jogállamisági mechanizmust, mert az a céljuk, hogy a jogállamiság egyetemes és abszolút értékének nevében minden egyes döntést és hatáskört a helyi szintről a globális szintre szervezzenek át” – emelte ki Szánthó Miklós, az főigazgatója a Központ, a Danube Institute és a The European Conservative közös, „A jogállamiság, mint törvényhozás” c. nemzetközi konferenciáján.

Szánthó egy panelbeszélgetésben fejtette ki véleményét a jogállamiságról beszélgetőpartnereivel: Jerzy Kwasniewsky-vel, az Ordo Iuris társalapítójával és Ricardo Ruiz de la Serna-val, a San Pablo-CEU Egyetem egyetemi docensével. „A jogállamiság egy fontos kategória, komolyan kell venni, hiszen az Európai Unió működésének lényege” – hangsúlyozta. De a főigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy: „a jelenlegi legnagyobb gondot a jogállamiság brüsszeli alkalmazása jelenti, ugyanis Brüsszel politikai fegyverként használja a fogalmat, hogy így szerezzen érvényt elképzeléseinek. Olyan kulcskérdésekben próbál diktálni, mint a migráció, a határvédelem, a genderideológia vagy a háború." Kifejtette, hogy itt nem jogi vitáról van szó, mert nincs jogi alapú pro és kontra érvelési helyzet, ezért Brüsszel csupán politikai vitát folytat. Ez pedig az alapvető értékek eltérő megközelítésén alapul, vagyis azon, hogy mi a viszonyunk a nemzeti szuverenitáshoz, a családhoz, a geopolitikai kihívásokhoz és a zsidó-keresztyén értékekhez.

Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris Intitute társalapítója ismertette, hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz Lengyelországban, hiszen a nemzeti kormány ellen számos jogállamisági eljárást indított, viszont amint a globalista kormány vette át a hatalmat, azóta számtalan radikális, és jogállamiságot tipró intézkedéseket hoztak, de ezek felett a brüsszeli elit szemet huny, és egyenesen üdvözli az "új fejezetet" Lengyelország belpolitikájában.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott.

Forrás: Alapjogokért Központ

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.