Pesti Srácok

Világégés! – Titkos dokumentumokat lobogtatott Szijjártónak a 444, mire a külügyminiszter rákérdezett, hogy akkor melyik titkosszolgálattal állnak kapcsolatban (VIDEÓ)

Két, a Külgazdasági és Külügyminisztériumból származó titkos levelezést is meglobogtatott a 444 egyszerű újságírója Szijjártó Péter külügyminiszternek, aki azzal a magától értetődő kérdéssel reagált, hogy akkor a Soros-blog most melyik titkosszolgálattal is áll kapcsolatban. Nem is igazán érthető, hogyan és milyen kimenetellel képzelték el a 444-nél ezt a szituációt, a lényegi kérdés ugyanis mostantól a homlokára égett minden Soros zsoldjában álló szerkesztőségi tagnak.

Elvégeztem a forrásellenőrzést, elvégeztük a forrásellenőrzést – ezt többször is idegesen hangsúlyozza a 444 újságírója, aki védett levelek tartalmával akarta sarokba szorítani Szijjártó Pétert. Teljesen lényegtelen, hogyan is jött le a beszélgetés a 444-en, mert a külgazdasági és külügyminiszter az egész kínos interjút feltette a Facebook-oldalára, amelynek nézése közben tényleg csak az jár az ember fejében, hogy ez a 444-es tényleg ennyire hülye? Az eset nemzetbiztonsági következményeire még csak utalni sem akarok, hiszen arról a 444 úgysem fog értesülni, de azt az azóta is megválaszolatlan kérdést azért fenntarjuk itt is:

És megkezdjük a számolást is. Tehát egy napja nem tudjuk...

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.