Pesti Srácok

Szijjártó Péter: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-javaslat ügyében

Szijjártó Péter: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-javaslat ügyében

Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten.

A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

– sorolta.

– emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.

– tette hozzá. Szijjártó Péter közölte, hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása.

– jelentette ki.

– hangsúlyozta. Rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten. A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások útjáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.

– mondta.

– fűzte hozzá. Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.

– fogalmazott. Közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett.

– jelentette ki.

– közölte.

– jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.