Pesti Srácok

Szijjártó: az uniós magyar elnökség alatt közelebb hozzuk Szerbiát a tagsághoz, mint bármikor korábban (VISSZANÉZHETŐ)

Elfogadhatatlannak, méltánytalannak és megalázónak tartjuk, hogy Szerbiát immáron tizenöt esztendeje várakoztatja az Európai Unió – jelentette ki Szijjártó Péter a szerb-magyar külügyminiszteri csúcstalálkozót követően pénteken. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, három éve egyetlen egy új fejezetet sem sikerült megnyitni a tárgyalások során, holott a Szerbia által biztosított lendületre ma a hanyatló formában lévő Európai Uniónak nagyobb szüksége van, mint a szerbeknek az uniós tagságra.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kifejtette, Magyarország az Európai Unió elnökségi pozíciójára készül, amelynek Szerbia, ahogy az a külügyminiszteri találkozón elhangzott, örül, mégha ezzel Európában kevesen vannak így. Mint kiemelte,

Szijjártó Péter örömét fejezte ki, hogy Marko Đurić első hivatalos útja Magyarországra vezetett. Mint kiemelte, a gesztus

PestiSracok facebook image

Hozzátette,

Kiemelte, a hazánkkal szomszédos országok közül a legtöbb jogot a magyar nemzeti közösségnek Szerbia biztosítja, a matematika számait felülírva vonja be a Szerb Haladó Párt a magyarokat a kormányzásba és a szerbiai döntéshozatalba. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország energiaellátásának biztonsága nagyban függ Szerbiától, idén az első négy hónapban 2,5 milliárd köbméternyi földgáz érkezett Szerbián keresztül. Szólt arról, magyar-szerb-szlovén együttműködés keretében megszilárdítják az energiabiztonságot,

Elmondta, a jövőben is „nagyszerű terveket” valósít meg a két ország:

  • kőolajvezeték fogja összekapcsolni Szerbiát és Magyarországot
  • Európa legmodernebb határátkelője épül Röszke térségében
  • befejeződik a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal megújítása
  • hazánk a jövőben is biztosít földgáztárolási lehetőséget hazánk területén

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy a jövő csütörtökön szavaz az ENSZ Közgyűlése arról a határozatról, amely a srebrenicai tragédiával összefüggésben "démonizálni kívánja a komplett szerb nemzetet". Magyarország nemmel fog szavazni, és ha szavaznak Koszovó tagfelvételi kérelméről az Európa Tanácsba, ott is nemmel fog szavazni - jelentette ki a tárcavezető. Hozzátette, álláspontja szerint meg kell várni, "amíg a Belgrád-Pristina párbeszéd sikerre vezet, és Koszovónak ezt követően lesz érdemes a nemzetközi szervezetekbe kérelmet benyújtania".

Marko Djuric megtiszteltetésnek nevezte, hogy hivatalos teendőit magyarországi látogatással kezdhette, "visszaigazolva az utóbbi években kialakult kiváló kapcsolatot, ami mindkét nép számára nagy örömet jelent".

Vezetőkép/videó: facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.