Pesti Srácok

Szijjártó Péter: józan észre alapozott együttműködésre van szükség (Videó)

A józan észnek felül kell kerekednie a politikai ideológiákon, ami szerencsére az üzleti életben még mindig lehetséges, és erre Magyarország kiváló példa több szempontból is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Párizsban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) miniszteri tanácsülésén azt hangsúlyozta, hogy az emberiség napjainkban súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, és így fennáll a kockázata a világ ismételt blokkosodásának is. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarországnak ezzel kapcsolatban rendkívül rossz tapasztalatai vannak, ezért abban érdekelt, hogy a következő időszakot inkább az összeköttetések határozzák meg a tömbösödés helyett.

– szögezte le. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a józan észnek és a racionalitásnak felül kell kerekednie a dogmatikus és ideologikus megközelítéseken. Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy a világ üzleti vezetői továbbra sem veszítették el a józan eszüket, és ezáltal még mindig lehetséges a visszatérés a tisztességes globális gazdasági együttműködéshez. Úgy vélte, hogy Magyarország kiváló példa ebből a szempontból, mert a három nagy német autógyártó mellett a három legnagyobb kínai elektromosakkumulátor-gyártó is jelen van már, és rendkívül szoros közöttük az együttműködés, az ellátási lánc gyakorlatilag nullára csökkent. Példaként említette a paksi atomerőmű bővítését is, ahol az orosz fővállalkozó mellett amerikai, német és francia cégek is dolgoznak a helyszínen.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ez nagyon jó hír. A miniszter végezetül üdvözölte, hogy az OECD az egyik utolsó olyan nemzetközi szervezet, amely még mindig a józanságot képviseli. Aláhúzta: a főtitkár nem hagyta, hogy az OECD működését túlpolitizálják, és remélhetőleg a jövőben is ellen tud tartani az erre irányuló erőfeszítéseknek.

Forrás: MTI; Fotó: Fcebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.