Pesti Srácok

Szijjártó Péter: június 9-e Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontossággal bír

Szijjártó Péter: június 9-e Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontossággal bír

A június 9-ei európai parlamenti és helyhatósági választás Magyarországon és Romániában is rendkívüli fontosságú, és minél több képviselője lesz a Fidesznek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), annál erőteljesebb lesz a béke hangja Brüsszelben - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Marosvásárhelyen.

A tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közösen tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy nehéz idők járnak manapság, az emberiség a veszélyek korában él, ami Ukrajna szomszédságában különösen súlyos helyzetet eredményez.

-közölte.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Majd egyfajta sorsközösségnek nevezte a két nemzet között, hogy egy és ugyanazon napon választanak európai parlamenti képviselőket és helyi vezetőket is.

-fogalmazott. Szijjártó Péter leszögezte, hogy az RMDSZ és a Fidesz is a béke pártján áll, és abban bíznak mindketten, hogy minél több békepárti képviselő lesz a következő európai uniós képviselő-testületben.

-húzta alá. Továbbá kitért arra is, hogy a két párt nem csak a békében érdekelt, hanem a minél jobb magyar-román együttműködésben is, márpedig szavai szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy minél erősebb az RMDSZ Romániában, annál könnyebb jó kapcsolatokat építeni.

-emelte ki. A miniszter ezért arra kérte a Romániában élő magyarokat, hogy vegyenek részt a választásokon június 9-én, és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

-tudatta. Majd hozzátette: ennek célja, hogy a felek újabb sikertörténeteket tudjanak építeni a két ország közötti együttműködésében, különösen a gazdasági téren, de azért is közösen fognak dolgozni, hogy Románia minél előbb megkaphassa a már rég kiérdemelt schengeni tagságot.

-mondta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.