Pesti Srácok

Szijjártó Péter: ki kell szabadítani az energiapolitikát az ideológiai viták álszent fogságából

Szijjártó Péter: ki kell szabadítani az energiapolitikát az ideológiai viták álszent fogságából

Súlyos problémát jelent, hogy az energiapolitika túszává vált az ideológiai vitáknak és az álszentségnek, miközben a kormányoknak lényeges kötelességük garantálni az ellátásbiztonságot és figyelembe venni a környezetvédelmi szempontokat is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a szerb fővárosban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Belgrádi Energiafórumon leszögezte, hogy egy ország kormányának fontos kötelessége felelős energiapolitikát folytatni, és ehhez két szempontot kell figyelembe venni, az ellátás biztonságát és a környezetvédelmi aspektusokat. Ez pedig szavai szerint csak olyan energiapolitika mellett lehetséges, amely nem túsza az ideológiáknak és az álszentségnek, márpedig jelenleg Európában nem ez a helyzet, amit az Oroszországgal szembeni szankciók is jól példáznak. Rámutatott: az energiapolitika matematikai és fizikai kérdés, mert amíg nem lehet a kőolajat vagy a földgázt hátizsákban szállítani, addig az infrastruktúra határozza meg, hogy honnan lehet vásárolni.

Kifejtette: miközben a nyugat-európai országok oly büszkén hangoztatják, hogy az elmúlt években megszabadultak az orosz kőolajtól, mára Európa vált az indiai kőolaj legfőbb vásárlójává, ahol az orosz részesedés 0,5 százalékról 35 százalékra nőtt az energiahordozó importjában. Álszentséget emlegetve megjegyezte emellett azt is, hogy áprilisban Franciaország volt az orosz földgáz első számú vásárlója, illetve a nyugat-európai LNG-kikötőkbe érkező cseppfolyósított gáz legnagyobb része is orosz. Sérelmezte azt is, hogy az Európai Unió nem hajlandó támogatni a kontinens délkeleti részén meglévő energiavezetékek kapacitásbővítését, mondván, hogy a földgáz tizenöt év múlva már úgysem lesz része az energiamixnek. Szijjártó Péter kiemelte: a nemzeti energiamix összeállításának állami hatáskörben kell maradnia, meg kell szabadulni minden külső nyomástól, és figyelembe kell venni minden ország sajátosságait.

Leszögezte, hogy a kormány számára zöldnek lenni nem ideológiát, nem politikai monopóliumot jelent, hanem azt, hogy meg kell őrizni a Földet a következő nemzedékeknek. Ezen erőfeszítéshez az is hozzájárul, hogy Magyarország a világ azon kevés országainak egyike, amelyek a bruttó hazai termékük (GDP) bővítése mellett képesek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentésére.

PestiSracok facebook image

Arra is kitért, hogy a felelősségteljes, biztonságos, igazi karbonsemleges jövő eléréséhez két igen fontos előfeltételt kell teljesíteni. Az egyik – mint elmondta – az atomenergiai kapacitások bővítése az áram iránti kereslet növekedésére tekintettel. Kritikus kérdésnek nevezte azt, hogy hogyan lehet elegendő elektromos áramot előállítani megbízható, biztonságos és fenntartható módon, amire az egyetlen választ a nukleáris energia jelenti. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a paksi bővítés jó példa arra, hogy még nem veszítette el mindenki a józan eszét a világpolitikában és világgazdaságban, mert noha az orosz Roszatom a fővállalkozó, de a helyszínen jelenleg amerikai, német és francia cégek is dolgoznak. Arra is figyelmeztetett, hogy minden bizonnyal folytatódni fognak az ideológiai támadások az atomenergia ellen, az európai nukleáris koalíciónak így mindent meg kell tennie a diszkrimináció ellen.

A miniszter a másik fő előfeltételként az elektromosautó-ipari átállás felgyorsítását jelölte meg, ugyanis anélkül szerinte nem lehetséges a zöld célok elérése. Kiemelte: segíteni kell a kereslet növekedését, Magyarország ezért a közelgő EU-elnöksége idején ösztönző programot kíván összeállítani. Támogatását fejezte ki az autóipari vállalatok globális együttműködése mellett. Aláhúzta, hogy erre van szükség a mesterséges szétválasztásuk helyett, és ekképpen Magyarország is a keleti és a nyugati cégek fontos találkozási pontja lett.

– tájékoztatott.Kiemelte, hogy ma 16 milliárd eurónyi kínai beruházás zajlik Magyarországon az elektromobilitás területén. Közölte: azok, akik kockázatmentesítésről vagy a gazdasági kötelékek elvágásáról beszélnek, egyszerűen nincsenek tisztában a valósággal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.