Pesti Srácok

Több ukrajnai börtönben kínzásokat lepleztek le a hatóságok

Több ukrajnai börtönben kínzásokat lepleztek le a hatóságok

Ukrajna több börtönében lepleztek le kínzásokat a hatóságok, köztük elsőként az ország keleti részében, Poltava megyében lévő bozskovei javítótelepen, amelynek négy tisztségviselőjét már meg is gyanúsították a bűncselekmény elkövetésével – hozta nyilvánosságra szerdán az Állami Nyomozó Iroda (DBR) és a főügyészség.

A nyomozás eredménye szerint szinte minden elítélt, aki a bozskovei telepre került, bűncselekmény áldozatává vált. Az újonnan érkező rabokat addig verték, amíg meg nem törték akaratukat, és minden utasítást szó nélkül végre nem hajtottak – írta a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményében a DBR. Egy elítélt közel egyórás kínzásának tényét 2022 februárjában dokumentálták. Mindezt állandó pszichológiai nyomás kísérte – fűzte hozzá a nyomozóiroda. Ebben az ügyben a nyomozás 2023 januárjában kezdődött. Megállapították, hogy a telepre érkezés pillanatától kezdve minden elítélt beavatási rituálén esett át, amelynek során az újonnan érkezett elítélteket a padló megalázó módon való tisztítására kényszerítették, és ezt a folyamatot videokamerával rögzítették. Ha megtagadta, kínzásnak vetették alá: kézzel, lábbal, gumibottal különböző testrészein ütlegelték. Egyebek mellett a hatóságok dokumentálták azt, hogy az egyik elítéltre több mint kétszáz ütést mértek.

A nyomozók birtokába jutottak olyan videofájlok és egyéb dokumentumok, amelyek az ország más büntetés-végrehajtási intézeteiben elkövetett kínzásokról tanúskodnak; ezeket még vizsgálják. A közlemény szerint kínzásért akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak Ukrajnában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.