Pesti Srácok

Ursula von der Leyen koalíciós tervei okoznak feszülséget közte és Olaf Scholz között

Ursula von der Leyen koalíciós tervei okoznak feszülséget közte és Olaf Scholz között

Hiába támogatja Ursula von der Leyen újrázását honfitársa, Olaf Scholz, a német kancellár nem ért egyet az Európai Bizottság elnökének koalíciós terveivel – a szociáldemokrata Scholz ugyanis elfogadhatatlannak tartja, ha Von der Leyen megvalósítaná az eddig csak pedzegetett jobbközép–szélsőjobboldali informális koalíciót az Európai Parlamentben.

Június 6–9. között tartják az európai parlamenti választásokat, ahol az egyik legnagyobb kérdés, mely képviselőcsoportokkal összefogva lesz meg az informális többsége a választások után vélhetően legtöbb mandátummal rendelkező jobbközép–kereszténydemokrata Európai Néppártnak (EPP). A képviselőcsoport az elmúlt öt évben a többek között a DK-t és az MSZP-t is a soraiban tudó szociáldemokrata S&D-vel, illetve a liberális Renew-val – amelynek egyedüli magyar tagja a Momentum – szavazott együtt az EP-ben, néha kiegészülve a Zöldekkel.

Ugyanakkor a szintén EPP-s Európai Bizottság elnöke, Urusla von der Leyen már többször is pedzegette, hogy hajlandó lenne akár a szélsőjobboldali pártokkal is együttműködni. Ennek a csütörtökön tartott pártvezetői vitán is hangot adott, amikor az egykori német honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: ő és pártja hajlandó lenne együtt dolgozni a Giorgia Meloni vezette posztfasiszta Fratteli d'Italiával, ami jelenleg az EU-szkeptikus, konzervatív ECR-ben foglal helyet – ezt egyébként párttársa, a Bundestag-képviselő Jens Spahn a héten szintén kijelentette az Euractivnak adott interjújában. Von der Leyen ugyanakkor aláhúzta: bárkivel is dolgozna együtt, annak az EU-pártiság mellett Ukrajna és a jogállamiság kérdésében is egyet kell vele értenie – Meloni esetében valamennyire mindhárom feltétel teljesül. Azonban nem mindenki van elragadtatva attól, hogy a néppárt csúcsjelöltje eddigi koalíciós partnerei, bal- helyett a jobboldalra kacsingat.

Olaf Scholz német kancellár például hallani sem akar arról, hogy "jobboldali szélsőségesek" is részt vegyenek az EB munkájában. A pénteken a nemrég beiktatott új portugál miniszterelnök, a konzervatív Luís Montenegrónál tett látogatásán a német kancellár kijelentette:

PestiSracok facebook image

Scholz szerint az új bizottság csak akkor tud sikeres lenni, ha az a mainstream pártokon alapul, „minden más hiba lenne Európa jövője szempontjából”. A német kancellár szerint ennek oka, hogy az általa nem definiált pártok kétértelmű kijelentéseket tesznek, bár azt nem részletezte, hogy milyen konkrét esetre gondolt.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.