Pesti Srácok

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki autókat vásárolt embercsempészeknek

null

A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy magyar férfival szemben, aki egy Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezet részére magyar gépkocsikat vásárolt és adott át azért, hogy a sofőrök azzal szállíthassák a migránsokat - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügy vádlottja, egy budapesti férfi, 2021 júniusában lépett kapcsolatba az Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezettel, amely a szerb-magyar határ közeléből szállította a migránsokat az osztrák-magyar határhoz, illetve esetenként Ausztriába és más európai uniós tagállamokba. A vádlott - társával együttműködve - 2021 júniusától 2021 októberéig legalább tizenkét, magyar forgalmi rendszámú gépkocsi megvásárlásában működött közre.

Az autókat nem saját nevükre, hanem ténylegesen nem működő cégek nevére vásárolták meg. A cégeket a vádlott által szerzett hat gépjármű esetében is tulajdonosként jegyezték be a gépjármű-nyilvántartásba, emiatt a férfinak közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelnie kell - tették hozzá. A vádlott és társa az így megvásárolt gépjárműveket - a megbízó utasítását követve - egy budapesti telephelyen adta át moldáv, illetve fehérorosz állampolgárságú sofőröknek. Esetenként az autókat indítókulccsal együtt hagyták a telephelyen.

A vádlott tudta, hogy az általa beszerzett és átadott gépkocsikat migránsok szállításához fogják használni. Egyes gépkocsikat a szállítások megkönnyítése érdekében a bűnszervezet tagjai át is alakítottak, így például kivették a hátsó üléseket vagy lesötétítették a hátsó ablakot - írták. Az ügyészség a vádlottal egyezséget kötött. A férfit az ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettével, valamint hatrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.