Pesti Srácok

A Nemzeti Tömörülés fiatal vezetőjét jelölné francia miniszterelnöknek Marine Le Pen

null

Vasárnap Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy feloszlatja a Nemzetgyűlést és előrehozott választásokat ír ki, miután centrista Renaissance pártja katasztrofális eredményeket ért el az európai parlamenti választásokon – írja a Mandiner. Marine Le Pen szerint az NR vezetője, Jordan Bardella léphetne elő francia kormányfőnek.

– mondta Marine Le Pen a Euronews tudósítása szerint.

PestiSracok facebook image

– mondta Le Pen.

– tette hozzá. A konzervatív politikus elmondta, hogy pártja fontolóra veszi egy másik jobboldali párttal való összefogást is a június 30-i és július 7-i választásokon.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés 30 helyet szerzett meg Franciaország 81 európai parlamenti mandátumából. A legfrissebb becslések szerint Macron Renaissance pártja kevesebb mint 15%-ot szerzett a szavazatokból – éppen megelőzve a szocialistákat, akikről a francia elnök azt hitte, hogy sikerült kiiktatnia őket a politikai színtérről, amikor 2017-ben először megválasztották elnöknek.

Jordan Bardella az első személy, aki vezeti a bevándorlásellenes NR pártot, és aki nem a Le Pen család tagja. Bardella 1995-ben született Párizs külvárosában, olasz bevándorlók fiaként, majd meteorszerű politikai karriert futott be. A francia külvárosokban 2005-ben történt erőszakos zavargások hatására 17 évesen lépett be a politikába, és csatlakozott Marine Le Pen jobboldali pártjához. Két évvel később abbahagyta a földrajz tanulmányait, hogy a politikának szentelje életét, és előbb regionális tanácsosként, majd szóvivőként, végül a párt alelnökeként szolgált. Ezután vezette az NR listáját a 2019-es európai választásokon, mindössze 23 évesen. A 2024-es európai uniós választásokon kétszer annyi szavazatot szerzett, mint Macron centrista szövetsége. 2022 novemberében Marine Le Pen utódaként megválasztották a párt elnökévé. A következő évben – második alkalommal – a párt listavezetőjévé nevezték ki, és várhatóan sok éven át a párt élén marad.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.