Pesti Srácok

Bóka János: a magyar elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése

null

A magyar európai uniós soros elnökség központi célkitűzése az európai versenyképesség megerősítése – közölte az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Bóka János kifejtette: szeretnék, ha a magyar elnökség ideje alatt az Európai Tanács keretei között létrejönne egy új európai versenyképességi paktum, amely egyrészt a politikai figyelem középpontjába helyezi a témát, másrészt minden szakpolitikára kiterjedően azonosít olyan területeket, ahol ezt megerősítő döntéseket hozhatnak. Példaként említette az európai uniós jogalkotás egyszerűsítését, az európai vállalkozásokat sújtó adminisztrációs terhek, beszámolási kötelezettségek csökkentését, a belső piac kiteljesítését. A szolgáltatások, az infokommunikáció és az európai védelmi ipar területén is megvizsgálják, hogy a belső piac bizonyos szempontjai alkalmazhatók-e – mondta.

Bóka János hozzátette: szeretnének valódi európai tőkepiaci uniót teremteni, az infrastrukturális, energetikai összeköttetéseket megerősíteni és olyan európai iparpolitikát kialakítani, amely a nagy európai célkitűzéseket, például a zöld átmenetet nem az európai iparral szemben, hanem azzal együttműködve akarja megvalósítani. A tárcavezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar elnökségi prioritások az európai választói akaratot tükrözik, hiszen az európai parlamenti választások egyértelmű politikai üzenete az: Európában változásra van szükség.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ide tartozik az európai versenyképesség megerősítése, ami az európai jólét, a foglalkoztatás, a gazdasági növekedés alapjait erősíti meg. Ide tartozik továbbá az európai biztonsági és védelmi politika megerősítése –, amely Európa békéje és biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű –, valamint a migrációs válság kezelése Európa külső határainak megerősítésével, illetve a nemzetközi partnerségek erősítésével.

– jelentette ki. Bóka János szerint "igen sajátos időszak" lesz a következő fél év az EU történetében, mert a magyar uniós elnökségnek az éppen felálló Európai Parlamenttel és az új biztosok megválasztásával még átmeneti időszakban lévő Európai Bizottsággal kell majd együtt dolgoznia.

– mondta a miniszter. Kitért arra is, hogy hétfőn a magyar miniszterelnök jelképesen átveszi a stafétabotot a belga miniszterelnöktől és találkozik az Európai Tanács elnökével is. Az egyik brüsszeli konferenciaközpontban koncerttel kezdődik az elnökség kulturális programsorozata. A feladatokra kitérve Bóka János elmondta, hogy az Európai Tanács intézményének – a munkacsoportoktól a miniszterek tanácsának üléséig – a napirendjét Magyarország fogja meghatározni.

Mintegy 1500 munkacsoporti ülést terveznek, idehaza a soros elnökség mintegy 230 eseményt fog megrendezni. Ezek között lesz 16 informális tanácsülés. Az Európai Tanács informális tanácsülését és az európai politikai közösség csúcstalálkozóját novemberben Budapesten tartják – sorolta. A miniszter hozzátette, hogy szeretnének egy EU-Nyugat-Balkán-csúcstalálkozót szervezni, valamint egy Öböl-menti együttműködési fórumot és vezetőszintű találkozót lebonyolítani. Brüsszelben és Luxemburgban pedig 37 formális tanácsüléssel számolnak. Bóka János közölte: vannak technikai értelemben vett eredmények, amelyeket az elnökségi időszak végére szeretnének elérni, ilyen az új európai versenyképességi megállapodás. Politikai értelemben a magyar elnökség akkor lesz sikeres, ha az a tanács intézményrendszerének működtetésében az intézményi átmenet levezénylésén túl arra is képes lesz, hogy felmutassa azokat a változási lehetőségeket, amelyeket az EP-választás eredményeinek ismeretében az európai polgárok elvárnak - mondta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.