Pesti Srácok

Elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház életműdíjas színművésze

null

Életének 84. évében pénteken elhunyt Dobos Imre, a nagyváradi Szigligeti Színház életműdíjas színművésze - közölte szombaton a társulat.

A marosvásárhelyi születésű színművész 1966-ban szerzett oklevelet a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakán. 1988 óta volt a Szigligeti Társulat tagja, azt megelőzően a sepsiszentgyörgyi színházban játszott. Pályafutása során volt Sörmester Václac Havel Audenciájában, Burgio Antonio Háy Gyula Mohácsában, Dr. Szekeres Márai Sándor A kaland című művében, Bönge Szabó Magda Az a szép fényes nap című drámájában, Kiss Ödön Molnár Ferenc A cukrásznéjában, Nicollo Matei Visniec Bohóc kerestetik című művében és Vladimir Samuel Beckett Godot-ra várva tragikomédiájában. Színészi munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el:

Háromszor is elnyerte a Szigligeti Társulat Nívódíját (2005, 2013, 2014), az EMKE Kovács György-díjával 2005-ben, a Nagyváradi Polgármesteri hivatal Kiválósági díjával 2006-ban, Magyar Kultúráért Életműdíjjal 2016-ban és Varga Vilmos-díjjal is kitüntették 2017-ben. 2020-ban átvehette a Szigligeti Színház Életműdíját.

PestiSracok facebook image

Dobos Imre 2021-en a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) színházművészeti tagozati díját is megkapta a magyar és a világirodalom nagy drámai szerepeinek emlékezetes, példamutató művészi alázattal teljes megformálásáért. A nagyváradi közönség 2022-ben Az öreg hölgy látogatása című tragikus komédiában láthatta utoljára a színpadon. Tisztelői a Szigligeti Színház előcsarnokában felállított ravatalánál vehetnek végső búcsút tőle július 2-án, kedden 10 órakor, temetési szertartása 12 órakor kezdődik a nagyváradi Rulikowski temető Steinberger-kápolnájában.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.