Pesti Srácok

Iszlám agymosásra és érzelmi bántalmazásra panaszkodtak a szombaton kiszabadított izraeli túszok

Iszlám agymosásra és érzelmi bántalmazásra panaszkodtak a szombaton kiszabadított izraeli túszok

A fizikai nehézségek mellett iszlám agymosásra és érzelmi bántalmazásra panaszkodtak a Gázai övezetben fogva tartott, a hét végén kiszabadított izraeli túszok az őket vizsgáló orvosoknak – közölték egészségügyi források és maguk a túszok a helyi médiával, köztük az Ynet izraeli hírportállal vasárnap.

Az október 7-én tartott Nova zenei fesztiválról elrabolt túszok beszámolója szerint az iszlamista terroristák arra kényszerítették őket, hogy a Koránt olvassák, és az iszlám szabályait tanulják a fogságban. A Gázai övezet középső részén fekvő Nuszeirat menekülttábor legforgalmasabb részén, a piac közelében, két, egymástól mintegy kétszáz méterre található lakásban tartották őket, amelyeket az izraeli túszmentő kommandósok szombaton 11 órakor, egy időben rohantak meg. Az egyik, első emeleti lakásban egyedül őrizték a női túszt, Noa Argamanit, egy másik, harmadik emeleti otthonban pedig három férfi túsz felett őrködtek: a 21 éves Almog Meir Zsan, a 27 éves Andrej Kozlov és a 40 éves Slomi Zív felett. Ebben a házban heves tűzharc tört ki, amelyben súlyosan megsebesült, és kórházba szállítása után életét vesztette a kommandósokat vezető Arnon Zamúra.

A három férfit kiszabadító jármű elakadt a menekülttábor sikátoraiban, az alagutakból előjött, és páncéltörő rakétákkal felszerelt iszlamista fegyveresek tucatjai támadtak az izraeli túszmentőkre. A légierő jelentős tűzerő bevetésével tartotta távol őket a járműtől, és ekkor palesztin források szerint több mint kilencven palesztin vesztette életét.

A 25 éves Noa Argamani elmondta, hogy korábban két másik tússzal együtt őrizték egy lakásban, és társait egy becsapódó izraeli rakéta megölte. A rabság nyolc hónapját több gázai lakásban, és nem az alagutakban töltötte, és nagyon ritkán engedték, hogy zuhanyozzon. Olykor arab nőnek öltöztetve kimehetett az utcára levegőzni. Andrej Kozlov két éve vándorolt be Izraelbe Oroszországból, és szülei továbbra is ott élnek. A Nova fesztiválon fegyver nélküli biztonsági őrként dolgozott. A fogság nyolc hónapjában társai segítségével jelentősen növelte héber nyelvtudását.

PestiSracok facebook image

A három kiszabadított férfi elmondta, hogy rabságuk utóbbi hónapjaiban, ezen a helyen egy gázai család vigyázott rájuk fizetségért, miközben a Hamász fegyveresei is őrizték az otthont, ahol laktak. Ételt kielégítő módon adtak nekik, de csak hetente egyszer zuhanyozhattak. Kimentésük után a tengerparton, az amerikai, humanitárius segélyek szállítására felépített móló közelében, a rájuk várakozó helikopterekkel szállították a Tel-Aviv melletti Siba kórházba az izraeli túszokat.

Az izraeli hadsereg szombati hadműveletében az övezetet ellenőrző Hamász médiahivatala szerint több mint 200-an haltak meg, mintegy 400-an pedig megsebesültek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.