Pesti Srácok

Karácsony színjátékról beszél, Vitézy pedig nem akar koalíciót a Fidesszel – Megérkeztek a reakciók Szentkirályi visszalépésére (Cikkünk frissül!)

null

Ahogyan arról a PS-en is beszámoltunk, péntek reggel a Fidesz főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését. Szentkirályi döntését azzal indokolta, hogy számára továbbra is az a legfontosabb, hogy „Gyurcsány és Karácsony távozzanak a város éléről”. Ezért, utat adva a változásnak, eláll a főpolgármester-jelöltségtől és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatja a kampányt. Szentkirályi Alexandra egyúttal posztjában arra kéri a támogatóit, hogy a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra, a listás szavazólapon pedig az általa vezetett Fidesz–KDNP-listára szavazzon.

Ma reggel jött ki a Századvég legújabb kutatása, amelyben Vitézy Dávidot nevezték a legnépszerűbb főpolgármester-jelöltnek. A hír hallatára várható volt valamilyen reakció, talán nem meglepő, hogy a hosszas tagadás után – látva a számokat – a választás előtt két nappal a Fidesz úgy döntött, hogy visszalépteti jelöltjét Vitézy Dávid javára, hogy ezzel még nagyobb esélyt adjanak Karácsony Gergely leváltására.

Nincs koalíció sem a Fidesszel, sem pedig a DK-val

A hírre a poszt megjelenése után percekkel Vitézy Dávid már reagált is, aki tudomásul vette Szentkirályi döntését, ugyanakkor leszögezte, hogy főpolgármesterként nem fog koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val; ügyek és a programja mentén teremtenek többséget a Fővárosi Közgyűlésben. Mint fogalmazott, nem lesz se fideszes, se DK-s főpolgármester-helyettese, „bukott pártkáderek helyett” szakemberekkel fogják vezetni Budapestet és a fővárosi cégeket.

PestiSracok facebook image

– közölte. Hozzátette, hogy a programja továbbra is érvényes: nemet mond a „Maxi-Dubajra”, a kínai magasvasútra, az „oligarchákra”, és igent arra, hogy Budapest megkapja a neki járó uniós és hazai forrásokat, elinduljon a hévek fejlesztése. Megvédi Budapest szabadságát és sokszínűségét bárkivel szemben, „ebben nincs alku és nem is lesz” – hangsúlyozta. Azt kéri mindenkitől, ne csak főpolgármesterként támogassa, de az általa vezetett fővárosi listának is adjon bizalmat. Vitézy Szentkirályi visszalépése után tartott sajtótájékoztatóján öt pontban megfogalmazott vállalást tett a választók felé:

  1. Főpolgármesterként nem fog koalíciót kötni sem a Fidesszel, sem a DK-val. Ügyek és a programok mentén teremt többséget a Fővárosi Közgyűlésben.
  2. Nem lesz sem fideszes, sem DK-s főpolgármester-helyettese.
  3. Bukott pártkáderek helyett szakemberekkel fogja vezetni Budapestet és a fővárosi cégeket. „Gyurcsány emberei mennek, de Orbán emberei sem jöhetnek a helyükre. A Városháza nem lesz sem a Fidesz, sem a DK zsákmánya.”
  4. A programja, a kampányban tett állításai egytől egyig érvényesek továbbra is. Nemet mond a „Maxi-Dubajra”, a kínai magasvasútra, az „oligarchákra”, és igent arra, hogy Budapest végre megkapja a neki járó uniós és hazai forrásokat, elinduljon végre a hévek fejlesztése. Meg fogja védeni Budapest szabadságát és sokszínűségét bárkivel szemben.
  5. Továbbra is azt kéri mindenkitől, ne csak főpolgármesterként támogassa, de az általa vezetett fővárosi listának is adjon bizalmat. Így lesz ereje ahhoz, hogy a szakemberekből álló csapattal megvalósítsa a részletes főpolgármesteri programot.

Karácsony színjátékot emleget

– írta a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester arra reagálva, hogy Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok jelöltje péntek reggel bejelentette visszalépését Vitézy Dávid javára. Karácsony Gergely szerint ez az alku a választók elárulásán és átverésén alapul. A Fidesz szerinte úgy árulta el a választóit, ahogyan elárulta Budapestet az elmúlt öt évben.

– értékelte a főpolgármester, aki a vasárnapi választáson a Párbeszéd-Zöldek–DK–MSZP jelöltjeként indul az újraválasztásért. Karácsony hiszi, hogy a „budapestiek átlátnak a szitán”.

– zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Hasonlóképpen vélekedett a Momentum listavezetője, Soproni Tamás is, aki szerint „aki Vitézy Dávidra és a listájára szavaz, az a Fideszre szavaz”.

Fidesz: a cél Gyurcsányék leváltása

A nagyobbik kormánypárt politikusainak bejegyzései szerint Szentkirályi visszalépésével az eredeti célt, a Gyurcsány-jelölt Karácsony leváltását szolgálja.

– írják bejegyzéseikben a fideszes jelöltek, politikusok.

A Mi Hazánk „magukhoz csábítaná” a nemzeti, keresztény szavazókat

– írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben a Mi Hazánk Mozgalom főpolgármester-jelöltje. Grundtner András szerint Vitézy Dávid „ugyanannak a belvárosi progresszív–liberális elitista klubnak a tagja, amely Karácsony Gergely mögött áll és amely multikulturális mocsárba fullasztaná Budapestet”.

– érvelt a Mi Hazánk jelöltje, emlékeztetve arra az esetre, amikor Vitézy Dávid „sávlezárással bénította meg a város közlekedését többek között a Budaörsi úton”.

– tette hozzá Grundtner András. Leszögezte: a Mi Hazánk Mozgalom nem fogja hagyni, hogy a globalista magánérdekek vezette szélsőséges liberálisok a nemzet fővárosát a nyugat-európai nagyvárosok szintjére züllesszék. Hozzátette: a Mi Hazánk rendet teremt Budapesten és élhetővé teszi a fővárost.

Bayer Zsolt: Egy iksz Vitézy Dávidra

Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent írásában reagált Szentkirályi Alexandra visszalépésére. A publicista kifejtette, hogy ezt a lépést nagyon hasznos taktikai húzásnak tartja, és párhuzamba állította a sztyeppei, valamint a honfoglaló magyarság harcmodorával.

– írta Bayer Zsolt. Ezt követően összefoglalta a legfrissebb közvélemény-kutatás által kimutatott eredményeket.

– foglalta össze a véleményét a publicista.

„Kinyílt a verseny, bárki lehet főpolgármester”

A bejelentésre elsők között reagált Ceglédi Zoltán is. Az elemző bejegyzésének felütésében azt írta:

Majd három megállapítást tett a történtek kapcsán. Mint fogalmazott, „az eszetlen infuenszerkedés továbbra sem hoz automatikusan politikai támogatottságot”.

– véli Ceglédi. A harmadik pontban pedig arról szólt: „kinyílt a verseny, bárki lehet főpolgármester”.

– zárta bejegyzését Ceglédi Zoltán.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.