Pesti Srácok

Már gyerekeket is veszélyeztet V. Naszályi Márta felelőtlensége

null

Az, I. kerületi Fidesz sajtóközleményben hívta fel a figyelmet V. Naszályi Márta által irányított városrészben uralkodó áldatlan állapotokra. Mint írták, a hajléktalan probléma egyre kezelhetetlenebb a környéken a napokban pedig rendkívül felháborító eseményekre került sor, melyek már a gyermekek biztonságát fenyegették.

Az I. kerületi nyilvánosságban a napokban több olyan felvétel vált láthatóvá, amelyeken felháborító jeleneteket örökítettek meg a készítők. Pénteken pedig olyan eset történt, amely rendőri beavatkozást is igényelt. Az ominózus felvételeken az látható, hogy kerületünk közterületein fényes nappal szexuális életet élnek a hajléktalanok. Pénteken pedig a Franklin utcai játszótérnél – miután először a hajléktalanok összevizelték a környéket – újabb szexuális együttlétre került sor, amelyet tucatnyi szülő és kisgyermek volt kénytelen végignézni – olvasható a sajtóközleményben.

– olvasható az I. kerületi Fidesz sajtóközleményében. Mint írták, Varga Dániel önkormányzati képviselőként számos alkalommal jelezte, kérte a baloldali városvezetéstől, hogy a közterület-felügyelők határozottan lépjenek fel a közrend helyreállítása érdekében. De hiába kérte ő és hiába kérték a polgárok, nem történt semmi. Olyan beszámolókról is lehet hallani, amelyek szerint a közterület-felügyelet kijelentette: felsőbb utasításra tilos számukra a hajléktalanok rendreutasítása.

PestiSracok facebook image

– írták, hozzátéve, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályait be nem tartó hajléktalanokra egyre nagyobb a panasz, a baloldali városvezetés pedig semmilyen segítséget nem nyújt.

– jelentette ki a kerületi Fidesz közleményében.

Forrás: I. kerületi Fidesz sajtóközleménye; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok