Pesti Srácok

Már Moldova felé is tömegesen menekülnek a hadköteles férfiak Ukrajnából

null

A dél-ukrajnai odesszai régióban szolgáló határőrök feltartóztattak egy teherautót csütörtök este, amelynek pótkocsijában 41 férfit találtak, akik a moldovai határhoz próbáltak eljutni - hozta nyilvánosságra pénteken Andrej Demcsenko, az ukrán állami határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban.

"A járművet a határtól néhány kilométerre állították meg" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy nagy valószínűséggel az embercsempészek később kisebb csoportokban készültek ezeket a férfiakat átjuttatni a határon. Elmondta, hogy jelenleg ellenőrzik a szabálysértők személyazonosságát. A határőrök a helyszínre hívták a rendőröket is, hogy a tiltott határátlépés megszervezése miatt eljárást indíthassanak a teherautó sofőrje ellen.

Az állami határőrség a honlapján kiadott közleményben hozzátette, hogy a Renault típusú teherautót Novoszelszke település közelében állították meg. Az Odessza megyei Bograd környéken lakó sofőr gabona helyett 41, 18 és 60 év közötti férfit szállított a határra egy pótkocsin. Az utasok a határőrség tájékoztatása szerint Ukrajna több régiójából, Kijev, Odessza, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja, Herszon, Harkiv, Kirovohrad, Csernyihiv, Zsitomir, Cserkaszi és Voliny megyékből érkeztek. Demcsenko szavai szerint naponta történnek illegális határátlépési kísérletek, és a szervezők egyre merészebbek. Kiemelte, hogy ezek az emberek mindenekelőtt határsértők, és nem feltétlenül a mozgósítás elkerülése érdekében kísérlik meg az illegális határátlépést.

PestiSracok facebook image

-magyarázta a szóvivő.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.