Pesti Srácok

Márki-Zay és Karácsony után Magyar is gyűjti a „mikroadományokat”

null

A Magyar Péterék intenzív kampányának finanszírozási kérdéseit övező hallgatás, illetve az életszerűtlen adatok közlése egyaránt azt jelzi, hogy valami nincs rendben a Tisza párt pénzügyei körül. A kulcsszó most is a mikroadomány, ám a baloldali politikai szereplők esetében eddig mindig kiderült, hogy valójában szó sem volt kisebb összegű támogatásokról; a pénz külföldről, Amerikából érkezett. Cikkünkben felidézzük a baloldal eddigi lebukásait – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint, amennyiben a valós piaci árakat tartjuk szem előtt, jóval több mint félmilliárd forintot is elkölthettek Magyar Péterék az elmúlt két hónap különböző kampányrendezvényeinek, tüntetéseinek a költségeire, miközben nem lehet tudni, hogy valójában kik állták a vaskos számlákat. A végösszeg egyértelműen tovább emelkedik majd, hiszen még hátravan a Tisza párt június 8-ra, a Hősök terére tervezett demonstrációja.

Magyar többször hivatkozott arra, hogy a költségeket tulajdonképpen mikroadományokból teremtik elő. A HVG-nek adott egyik interjúban a Tisza párt alelnöke azt mondta: „több tízmillió forint érkezett egyszerű magyar emberektől, több ezer embertől, és nem külföldről, nem dollár, és nem NER-es pénz” – emlékeztet a Magyar Nemzet. A lap szerint említésre méltó körülmény, hogy amint elindult a Talpra Magyarok Közössége, majd amikor Magyar átvette a Tisza pártot, mindkét szervezetnek viharos gyorsasággal létrehozták a honlapját a támogatási lehetőséggel együtt. Banki átutalással és bankkártyás fizetéssel is lehet adakozni Magyaréknak. Ugyanakkor máig sem tudjuk, hogy a mozgalmat és a pártot akár pénzzel támogatók, akár a honlapokon szimpatizánsként feliratkozók személyes adatai hová kerülnek, kik az adatkezelők.

Korábban ugyanis az adatvédelmi tájékoztatójukban megjelent a Bajnai Gordon, volt baloldali miniszterelnök nevével fémjelzett DatAdat cégcsoport osztrák vállalata, az Estratos Digital GmbH mint adatkezelő, de néhány órával azután, hogy a Magyar Nemzetben megjelent a hír, leszedték a Talpra Magyarok oldaláról a cég nevét. Magyar azzal magyarázta a leleplezett datadatos kapcsolatot, hogy „valakitől kaptak” egy adatvédelmi tájékoztató mintát, és azt kitették a honlapjukra, mert nem akartak külön fizetni érte.

PestiSracok facebook image

Azt továbbra sem tudjuk, hogy Magyar Péter honnan kapott olyan mértékű anyagi támogatást, amiből fedezni tudja a félmilliárd forintot is meghaladó kampánykiadásokat. Az viszont tény, hogy a mikroadományokat szavakban szorgalmasan gyűjtő baloldali szereplők az elmúlt időszakban sorra lepleződtek le. Kiderült ugyanis, hogy szó sincs kisebb összegű támogatásokról; a milliárdok, a százmilliók külföldről, Amerikából érkeztek.

Márki-Zay és Karácsony mikroadományos lebukásának részleteiről a Magyar Nemzet cikkében olvashatnak részletesen.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.