Pesti Srácok

Orbán Viktor: Dolgozzunk, álljunk ki, és amikor eljön az idő, győzünk!

null

A vasárnapi választásokat követően Orbán Viktor már hétfőn késő délután interjút adott a közmédiának, amelyben értékelte a szavazások eredményeit és kitért arra is, hogy milyen kihívások várnak a magyar kormányra mind idehaza, mind pedig Brüsszelben. A kormányfő nem zárkózott el az ellenfeleire vonatkozó kérdések elől sem, és kitért a fővárosi, rendkívül szoros eredményekre is.

Ha 45-öt mond, akkor az jobban hangzik, de a 44,6 százalék Európa-rekord – fogalmazott Orbán Viktor az M1-nek adott interjúban a tegnapi európai parlamenti választáson a kormánypártok által elért eredményt értékelve. A miniszterelnök az 57 százalékos részvételi arányról szólva elmondta, hogy a demokrácia jól van és virul, majd köszönetet mondott a választóknak.

– idézte a miniszterelnököt a Magyar Nemzet. Mint jelezte, a mozgósítás kulcskérdés, a részvétel pedig azért volt magas, mert a háború vagy a béke kérdése volt a választás tétje. Ez a választás egy bonyolult választás volt, mert egyszerre volt európai és magyar önkormányzati választás. Amikor a kampány indult, Orbán Viktor elmondása szerint tudta, hogy a régi és az új ellenzéket is le kell győznie, ezt különösen értékes eredménynek látja. Mint mondta, megőrizték a bizalmat, sőt, növelték a támogatást, de nyertek és vesztettek városokat.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a kormányfő.

Az európai szövetségkeresésről Orbán Viktor elmondta: egyik szemük sarkából folyamatosan az európai pártokra kellett figyelniük. Az európai politikusok egyre gyorsabb háborúba sodródását meg kellett állítani, ha ez nem sikerül, akkor kötésig fogunk egy háborúba állni, ez volt az ő üzenete.

– fogalmazott. A kormányfő elmondta, hogy minden választást akkor kell megnyerni, amikor van. Hozzátette: lesz majd választás 2026-ban és később is, azokat akkor kell majd megnyerni. Jelezte, hogy van munka bőven a kormány háza táján, mint a gazdaság újraindítása, figyelni arra, hogy ne szabaduljon el ismét az infláció. Kiemelte, hogy hazánknak egyszerre kell kimaradnia a háborúból és foglalkozni a mindennapi teendőkkel is.

– fogalmazott a brüsszeli erőviszonyok átalakulása kapcsán Orbán Viktor. A kormányfő rámutatott: az önkormányzati választásokon jobban szerepeltek a vártnál, de nem olyan jól, mint ahogy szerette volna, mert négy megyei jogú várost szereztek vissza, de hármat elvesztettek 2019-hez képest, illetve az összes vármegyei közgyűlésben ők a legerősebbek, beleértve a fővárost is. A budapesti kerületeket döntetlenre hozták, egyet elvesztettek, egyet visszaszereztek.

– tette hozzá. Szentkirályi Alexandra visszalépéséről a miniszterelnök kifejtette: a jelöltjük ötlete alapján megjátszották, és megnyílt a verseny.

– mondta Orbán a fővárosi helyzetről. A miniszterelnök szerint a politikában az idő és a munka számít, illetve az alázat. Magyarországon azt méltányolják, hogy itt stabil, kiszámítható közbiztonság és munka van. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy neki az idejének 20 százalékát teszi ki a politikai és 80 százalékát a kormányzati a munka, nyugati kollégáinál ez fordítva szokott lenni.

– fogalmazott az interjú végén Orbán Viktor.

Forrás: M1/Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.