Pesti Srácok

Orbán Viktor: ha nem kötünk európai versenyképességi paktumot, munkahelyek százezrei veszhetnek el

Orbán Viktor: ha nem kötünk európai versenyképességi paktumot, munkahelyek százezrei veszhetnek el

Európai versenyképességi paktum megkötését szorgalmazta a magyar miniszterelnök hétfőn Rómában, miután tárgyalt Giorgia Meloni olasz kormányfővel.

Orbán Viktor a két kormányfő közös sajtótájékoztatóján a magyar soros EU-elnökséggel kapcsolatban közölte: Magyarország le akar tenni az asztalra egy nagy tervet, az európai versenyképességi paktumot, mert meggyőződése szerint Európa legnagyobb problémája jelen pillanatban a versenyképesség hanyatlása. Hangsúlyozta:

A magyar miniszterelnök azt is közölte: az olasz-magyar együttműködés mind a gazdaságban, mind a védelempolitikában jelentős, és ezt ki akarják terjeszteni az energetikára is. Bejelentette: lesz szlovén gázvezetékszakasz, így Olaszország és Magyarország összeköttetése megvalósul. Orbán Viktor a brüsszeli pozíciók szétosztásával kapcsolatban helytelenítette, hogy a pártpolitikai alapra helyezzék az EU intézményeit, és jelezte: nem tudja támogatni a pozíciók elosztásáról szóló "pártmegállapodást".

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.