Pesti Srácok

Szijjártó: Európának és Afrikának is érdeke, hogy mielőbb véget érjen a világháborús őrület

Szijjártó: Európának és Afrikának is érdeke, hogy mielőbb véget érjen a világháborús őrület

Az európai és az afrikai embereknek egyaránt érdeke, hogy minél előbb véget érjen az ukrajnai háború, s minél előbb véget érjen az a világháborús őrület, amely kirajzolódni látszik Európában - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az angolai kollégájával, Téte Antónióval közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy Európa jelenleg rendkívül kritikus időszakban van, ugyanis a korábban a béke szigetének tartott kontinenst ma "háborús hisztéria" uralja, világháborús készülődés figyelhető meg a politikai folyamatokban. Ennek kapcsán ugyanakkor kiemelte, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus nemcsak Európának, hanem az egész világnak, így Afrikának is óriási károkat okozott már eddig is, és ekként az eszkaláció kockázata sem csak regionális, hanem egyenesen globális veszélyt jelent.

-szögezte le. Majd rámutatott, hogy Afrikának az elmúlt évtizedekben számos olyan kihívással kellett szembenéznie, amelyek a békét veszélyeztették.

PestiSracok facebook image

-mondta.

-tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborúnak láthatólag nincs megoldása a csatatéren, ott csak halottak vannak és pusztítás, így a konfliktus rendezése nem is képzelhető el fegyverszállításokkal, ezek csak meghosszabbítják a harcokat.

-figyelmeztetett.

-fűzte hozzá.

-folytatta. A miniszter ezután kitért a migráció kérdésére is, amelyben szavai szerint ugyancsak egyetértés van a két ország között. Kiemelte, hogy Afrika lakossága a következő húsz évben 750 millióval fog nőni, ennyi embernek kell munkahelyet, oktatás, egészségügyi ellátást, tiszta ivóvizet biztosítani.

-vélekedett. Ezért - mint hangsúlyozta - átfogó afrikai fejlesztési stratégiára lenne szükség az Európai Unió részéről, hogy meg lehessen akadályozni a kezelhetetlen migrációs nyomást a következő időszakban, a kormány pedig a júliusban kezdődő soros magyar elnökség alatt készen áll ezt előmozdítani.

-tájékoztatott. Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy angolai hivatali partnere több, az országában már jelen is lévő vagy ottani piacra lépésre készülő magyar vállalat vezetőjével találkozni fog a nap folyamán.

-tudatta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?