Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a német autóipar letette a voksát Magyarország mellett

null

Magyarország továbbra is kész biztosítani a német autógyártók és a keleti beszállítók közötti zavartalan együttműködést, amin nagyban múlik az elektromos autóipari átállás sikere, ez pedig hazánk gazdasági érdeke is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berlinben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Német Autóipari Szövetség (VDA) ügyvezető igazgatójával, Andreas Radéval, illetve az Audi berlini képviseletvezetőjével, Thomas Schwarz-cal folytatott tárgyalásait követően hangsúlyozta, hogy ma az autóipar forradalmi technológiai átalakuláson megy keresztül, és a német gyártók is nagy erőkkel dolgoznak az elektromos átálláson, hatalmas összegeket, tízmilliárd eurókat fektetnek kutatás-fejlesztésbe a versenyképesség megőrzésére az új korszakban.

-figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

sorolta.

közölte. A miniszter kijelentette, hogy Magyarországon a német autóipari cégek zavartalanul működnek együtt a kínai, dél-koreai, tehát a keleti partnereikkel, ráadásul hazánk a világ egyetlen országa, ahol a három német prémium autógyártó és a világ tíz legnagyobb keleti akkumulátorgyártójából öt is egyszerre van jelen.

mondta. Illetve leszögezte, hogy Magyarország továbbra is kész lehetővé tenni a német autóipari vállalatok és a keleti beszállítóik közötti zavartalan együttműködést.

összegzett. Szijjártó Péter végezetül rámutatott, hogy a magyar és a német gazdaság mára teljesen összenőtt egymással, hiszen hosszú évek óta Németország Magyarország első számú kereskedelmi partnere. Kiemelte, hogy tavaly a kétoldalú kereskedelem újabb rekordot döntött több mint 70 milliárd euróval, és "emberemlékezet óta" a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban.

tájékoztatott.

folytatta. Majd aláhúzta, hogy különösen így van ez az autóiparban, minthogy Magyarország a világ azon három állama közé tartozik, ahol mind a három német prémium autómárka egyszerre van jelen.

fogalmazott.

Ajánljuk még