Pesti Srácok

Szijjártó Péter: egyfajta "angyali kört" alkotnak az autógyártók és a beszállítók beruházásai

null

A magyarországi autóipari beszállítói kapacitások bővítése ösztönzi az autógyártók megtelepedését, és ez fordítva is igaz, a folyamat így egyfajta "angyali kört" jelent – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Motherson Csoport leányvállalati találkozóján elismerő díjat vett át az indiai autóipari alkatrészgyártó cég elnökétől, majd arról számolt be, hogy újabb magyarországi beruházásról írtak alá megegyezést, amelynek keretében a társaság 33 millió euró értékben bővíti kapacitásait Kecskeméten, Mosonszolnokon, Mosonmagyaróváron és Túrkevén. Tájékoztatása szerint a beruházás, amelyhez a kormány 6,6 millió euró értékű támogatást nyújt, tovább erősíti a hazai autóipart, minthogy az a BMW és a Mercedes gyárának kiszolgálására összpontosít majd. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a beszállítói kapacitások bővítése tulajdonképpen ösztönzi az autógyártók megtelepedését, és ez fordítva is igaz, ami egyfajta "angyali kört" jelent.

Aláhúzta, hogy a hazánkban már több mint háromezer főt foglalkoztató Motherson Csoport beruházási döntése a kedvező tapasztalatokon alapult, mivel a fejlesztést számos más helyszínre is vihették volna, hiszen mostanra a világ mintegy negyven országában jelen vannak. Kitért arra is, hogy a vállalat fontos szerepet játszik a magyar–indiai gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, márpedig szavai szerint egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarország milyen szoros viszonyban van a világ harmadik legnagyobb gazdaságával.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– tette hozzá. Rámutatott, hogy az indiai befektetők lassan bekerülnek az első tíz közé Magyarországon, tavaly pedig rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom is 1,2 milliárd dollárral. Szijjártó Péter a beszédében emlékeztetett az utóbbi évek válságaira és a jelenleg is fennálló biztonsági kockázatokra, illetve a világrend átalakulására, amelynek nyomán a politikai és gazdasági szereplőknek is többször újra kellett gondolniuk a jövőre vonatkozó terveiket. Aláhúzta, hogy ezen bizonytalanságok közepette nagyon felértékelődik a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés, amely a magyar kormány és a Motherson Csoport kapcsolatát is jellemzi, és a vállalat szerepet játszott abban is, hogy minden nehézség dacára sikerült fenntartani a gazdaság növekedését, és hazánk megerősödve tudott kikerülni a krízisekből.

– mondta. A miniszter méltatta a cég szerepét a gazdaság gerincoszlopát adó autóiparban is, és kifejtette, hogy a szektor igen hosszú utat járt be Magyarországon. Hozzátette: hazánk 2018-ban került be a világ húsz legnagyobb járműipari exportőre közé, tavaly pedig az ágazat termelési értéke 11 százalékos növekedést követően már átlépte a 10 ezer milliárd forintot.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.