Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az utolsó akadály, ami miatt Európa még nem lobbant lángra

Szijjártó Péter: Magyarország az utolsó akadály, ami miatt Európa még nem lobbant lángra

Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra, ezért az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Balatonkenesén.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a városban rendezett kampányeseményen hangsúlyozta, hogy a június 9-ihez foghatóan fontos választás talán még nem volt Magyarországon, mivel hazánknak a sorozatos válságok után most az ukrajnai háborúval szemben kell megvédenie magát.

- mondta. "Ugyanis jól láthatóan Európában és az észak-atlanti világban mára mindenkit elrendeztek, mindenhol megtörték az ellenállást, s mindenki vagy önszántából, vagy nem bírva a nyomást, vagy valamilyen más oknál fogva feladta a védekezését" - folytatta.

PestiSracok facebook image

- húzta alá. Ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy napjainkban egyesek már nyíltan beszélnek a magyar kormány szavazati jogának megvonásáról az Európai Unió Tanácsában, hogy ezután ne tudja akadályozni azokat a döntéseket, amelyek a kontinenst "belelöknék az árokba, amit harmadik világháborúnak neveznek".

- szögezte le. Szijjártó Péter a pódiumbeszélgetésen kijelentette, hogy az utóbbi pár hétben elhangzott nyilatkozatok, amelyek egyebek mellett nyugati katonák Ukrajnába küldéséről, atomfegyverek használatáról szóltak, súlyos eszkalációs kockázatot hordoznak magukban. "És ma még mindig vannak, akik megkérdőjelezik, hogy ez világháborús kockázat-e (.) Ma még mindig vannak még Magyarországon is olyan politikusok, akik arról beszélnek, hogy ne lehessen a béke mellett kampányolni, hogy nincs is háborús kockázat. Hogy ezek az emberek hol élnek, azt én nem tudom, de hogy ki a megbízójuk, azt valószínűleg sejtjük mindannyian" - fogalmazott.

- tette hozzá. Majd kiemelte, hogy ehhez egy jobboldali, békepárti fordulatra van szükség Európában, ami nem kizárt jelenleg. A miniszter érintette a sorkötelezettség bevezetéséről szóló felvetéseket is, úgy vélekedve, hogy reális veszélye vannak, hogy megpróbálják elkezdeni belenyomni az európai országokat a katonák Ukrajnába küldésébe. Kifejtette, hogy miközben egyesek "választási riadalomkeltéssel" vádolhatják, érdemes felidézni, hogy míg két és fél éve számos európai ország azt hangoztatta, hogy nem fognak fegyvereket küldeni, mára folyamatosan szállítják a rakétákat, harckocsikat és lassan a harci repülőgépeket is.

- közölte. Végül pedig a diplomácia fontosságát hangsúlyozta az ukrajnai konfliktus rendezése érdekében, arra is kitérve, hogy nem csak azokkal kell tárgyalni, akikkel mindenben egyetértés van. Ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy tavaly az ENSZ Közgyűlésén "meg akarták tiltani" az európaiak, hogy találkozzon az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, miközben a világszervezetet épp azért hozták létre, hogy ott akár a háborúban szemben álló felek is tudjanak egymással kommunikálni.

- jegyezte meg.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.