Pesti Srácok

Szijjártó Péter: megkezdődött a vörös vonalak átlépése az Európai Unióban

Szijjártó Péter: megkezdődött a vörös vonalak átlépése az Európai Unióban

Megkezdődött a vörös vonalak átlépése az Európai Unióban, a közösség ugyanis Magyarország döntési jogát semmibe véve további 1,4 milliárd eurót különített el a fegyverszállítások finanszírozására, illetve javaslatot terjesztettek elő katonai kiképzők Ukrajnába küldéséről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy hiába "buktak hatalmasat" a választásokon a legháborúpártibb kormányok, a "háborús hisztéria" nemcsak folytatódik, hanem új sebességre is kapcsolt, és továbbra is "semmibe veszik a népakaratot".

- mondta. Majd arról a bejelentésről tájékoztatott, amely szerint az Európai Békekeretből újabb 1,4 milliárd eurót fognak felhasználni az ukrajnai fegyverszállításokra, annak ellenére, hogy ezzel Magyarország nem ért egyet. "Ez az 1,4 milliárd euró a lefoglalt vagy befagyasztott orosz vagyonelemekből származó bevétel összege gyakorlatilag, s mivel Magyarország tartózkodott az első olyan szavazásnál, amely ezek felhasználásáról szólt, ezért a Tanács jogi szolgálata, Brüsszel, a bürokraták és egyes tagországok is úgy gondolták, hogy ez kellő hivatkozási alap ahhoz, hogy Magyarország döntési jogát semmibe vegyék, s így Magyarország álláspontjának figyelmen kívül hagyásával arról döntöttek, hogy az Európai Békekeretből 1,4 milliárd eurónyi forrást újabb, Ukrajnába irányuló fegyverszállítások finanszírozására használnak" - közölte.

PestiSracok facebook image

- folytatta. "A demokrácia és a jogállamiság saját maguk által felkent harcosai most a lehető legszégyentelenebbül lépték át és vették semmibe a szabályokat Magyarország kizárásával ebből a döntésből. A háborúpárti indulat tehát gyakorlatilag elvakította a döntéshozókat" - tette hozzá. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az EU láthatóan folytatni is akarja a vörös vonalak átlépését, amit tanúsít, hogy a kül- és biztonságpolitikai főképviselő ezúttal olyan javaslattal állt elő, amelynek alapján az ukrán katonák kiképzése Ukrajna területen is folyhatna, nem csak más országokban.

- emelte ki. "Katonai kiképzőket akarnak Ukrajnába küldeni. Ez számunkra elfogadhatatlan, ez ellen minden létező eszközzel tiltakozunk, hiszen az európai uniós kiképzők Ukrajnába telepítése egy újabb rendkívül súlyos veszélyét hozná elő a háború továbbterjedésének" - figyelmeztetett. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy ismét hatalmas nyomás nehezedett rá annak érdekében, hogy hazánk járuljon hozzá körülbelül 6,5 milliárd euró felszabadításához az Európai Békekeretből a további ukrajnai fegyverszállításokra.

Szavai szerint ezért újfent világossá tette azt, hogy amíg az ukrán hatóságok nem hagynak fel a magyar vállalatok hátrányos megkülönböztetésével, addig erről szó sem lehet. Majd úgy vélekedett, hogy ebből a szempontból egyre rosszabb hírek érkeznek, így például el kívánják venni a Richter forgalmazási engedélyeinek egy részét, és "a háborút támogató vállalatok" új listáján is dolgozhatnak az ukrán hatóságok, amellyel esetleg ismét célkeresztbe kerülhetnek a magyar cégek.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.