Pesti Srácok

Visszalépett a román elnök, Mark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár

null

Mark Rutte lesz a következő NATO-főtitkár, miután a szövetség mind a 32 tagja megállapodott abban, hogy a leköszönő holland miniszterelnök lesz Jens Stoltenberg utódja – számolt be a Politico.

A lap megjegyezte, hogy Magyarország és Szlovákia után csütörtökön Románia is megerősítette Rutte támogatását, Klaus Iohannis román elnök pedig visszalépett a NATO vezetői posztjára való jelöltségétől. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács ülésén Iohannis közölte, hogy értesítette NATO-szövetségeseit döntéséről.

A Politico arra is felhívta a figyelmet, hogy Rutte kritikus időszakban veszi át a NATO vezetését. Hollandia leköszönő miniszterelnöke új munkáját október 2-án kezdi meg, alig több mint egy hónappal az amerikai választások előtt, amelyek meghatározzák annak a katonai szövetségnek a sorsát, amely Kelet-Európa legsikeresebb elrettentő eszközeként szolgált az agresszív Oroszországgal szemben. A brüsszeli lap megjegyezte, hogy Ruttet „Trump-suttogónak” tartják, annak köszönhetően, hogy képes volt alkut kötni a különböző hátterű politikusokkal, és még az akkori amerikai elnök dicséretét is kivívta: Trump úgy nyilatkozott korábban róla:

PestiSracok facebook image

Donald Trump volt amerikai elnök, a jelenlegi republikánus jelölt a NATO-ban maradás mellett tett ígéretet, de azzal fenyegetőzött, hogy újraválasztása esetén csökkenti az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást. A Politico felidézte, hogy az egykori holland kormányfő hosszú utat tett meg a NATO vezetői posztjáért: tavaly november óta kampányolt ezért posztért.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.