Pesti Srácok

Vitézy: A BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik

Vitézy: A BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik

„Nem véletlenül mondtam végig a kampányban, hogy a fővárosi cégeket nem szabadna pártkáderek kifizetőhelyeként használni” – hangsúlyozta Vitézy Dávid. A felügyelőbizottság dolga ugyanis többek között a törvényes működés „felügyelete”, a letartóztatás után pedig Vitézy szerint kijelenthető az az abszurditás, hogy a BKK törvényes működésének felügyeletét jelenleg a börtönből végzik.

Mindezzel Vitézy Dávid arra a kampánya során többször is kritikával illetett gyakorlat tarthatatlanságára mutatott rá, hogy a pártok saját tagjaikat delegálják a fővárosi bizottságokba. Azaz

Karácsony irányítása alatt nem a szakmai hozzáértés, hanem a főpolgármestert támogató pártokhoz, ebben az esetben a Demokratikus Koalícióhoz való lojalitás volt a döntő a kinevezések során.

Jelen esetben Czeglédy Gergő, akit óbudai alpolgármesterként helyeztek előzetes letartóztatásba, egyben a BKK felügyelőbizottságának tagja is, aki egyébként „korábban Hagyó Miklós kabinetfőnöke” volt és nem mellékesem Karácsony Gergely listáján is szerepelt a fővárosi listás választáson.

PestiSracok facebook image

– írta közösségi oldalán Vitézy.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.