Vizsgálja a BRFK Magyar Péter listázását az ATV munkatársairól

Magyar Péter az ATV munkatársainak vallási hovatartozását részletező bejegyzése miatt Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) is feljelentést tett az ügyben. Meg kell ugyanis vizsgálni, hogy megvalósult-e a személyes adattal visszaélés vétsége.
Emlékezetes: a Tisza párt alelnöke azért rohant el az ATV adásából, mert a műsorban szembesítették korábbi hazugságával, miszerint a csatorna nem szerepeltette. Magyar Péter ugyanis korábban arról panaszkodott, hogy március 28. és május 3. között egyszer sem hívták be az élő adásba. Rónai Egon műsorvezető ennek cáfolatára adott át Magyar Péternek egy csokor bizonyítékot. A csatorna tájékoztatása szerint az utóbbi hónapokban legalább tizennyolc alkalommal keresték, és a Magyar Péter által sérelmezett időszakban is három megkeresést kapott a politikus.
Az ATV telefonon és SMS-ben is próbálta elérni, hogy menjen be az Egyenes beszédbe vagy a csatorna Start című műsorába, de a sok megkeresésre nem reagált. A közlés szerint emellett Magyar Péter hét alkalommal szerepelt a csatorna élő adásában március 13. óta: az Egyenes beszédben a mostani adás előtt kétszer is volt, május 31-én és június 7-én este, másfél nappal a választás előtt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu