Pesti Srácok

Zelenszkij reméli, hogy "a legtöbb ország a történelem jó oldalán, az ő oldalukon fog állni"

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is személyesen vesz részt a június 27-én kezdődő EU-csúcson, ahol Charles Michel Európai Tanács-elnök társaságában nyilatkozatot is tett a csúcs előtt az Európai Tanács épületében, számolt be az Index. Az ukrán elnök örül, hogy a héten megkezdődtek Ukrajna és az EU között a csatlakozási tárgyalások, ugyanakkor aláhúzta: Ukrajnának jelenleg légvédelmi rendszerek kellenek.

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök társaságában érkezett az Európai Tanács épületébe annak elnöke, Charles Michel, aki az EU-csúcs előtti doorstepjén arról beszélt, hogy már hetek óta nagy erőfeszítésekkel dolgoznak együtt, de szerencsére több pozitív hangvételű bejelentést is tehet.

Elsőként arról beszélt, az Európai Unió és Ukrajna védelmi és biztonsági szerződést fog kötni egymással, amivel szerinte egy erős üzenetet fogalmaznak meg az agresszor Oroszországnak – összesen egyébként három ilyen megállapodást terveznek aláírni egymással a felek. Michel elégedett, hogy a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsa (röviden: Tanács) június 25-én megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, az ET-elnök pedig reményét fejezte ki, hogy az minél gördülékenyebb legyen.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozik a Justus Lipsius-épületben az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója elõtt, 2024. június 27-én. Ukrajnával június 25-én kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az EU. MTI/EPA/Olivier Matthys
PestiSracok facebook image

Michel bejelentette, az Európai Unió továbbra is ki fog állni Ukrajna mellett és pénzügyileg is támogatja azt honvédő háborújában. Michel emlékeztetett, a Tanács nemrégiben fogadta el, hogy a befagyasztott orosz vagyonok által termelt kamatbevételeket Ukrajna segítésére fogják fordítani, emellett pedig az EU elkötelezett, hogy a G7-tel közösen további támogatást nyújtsanak Kijevnek.

– fogalmazott Charles Michel, aki ezután aláhúzta, hogy szerinte a svájci békekonferencia sikeres volt és az is megmutatta, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnát támogatja. Zelenszkij megköszönte, hogy az Európai Unió a befagyasztott orosz vagyonok által termelt bevételekből felszerelést fog vásárolni Ukrajnának, majd hozzátette, reményei szerint orosz oligarchák elleni szankciókról is tárgyalhat majd a tagállamok állam- és kormányfőivel. Zelenszkij a béketárgyalásokról elmondta, hogy nincs túl sok idejük, hiszen nagyon sok a sebesült és a halott a csatatéren, ahogy az ukrán civilek is szenvednek a háborútól.

– jelentette ki Zelenszkij, aki felszólította az országokat, hogy dolgozzanak ki egy közös béketervet, amit majd egy második békecsúcson megtárgyalhatnak. Hozzátette, Kijev jelenleg nem tart fenn kapcsolatokat Moszkvával, mivel mint fogalmazott,

Újságírói kérdésre, miszerint tart-e attól, hogy a francia parlamenti választások után, amennyiben ott a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés kerülne hatalomra, akkor megakadnának Franciaországból a támogatások, kitérő választ adott. Mint fogalmazott,

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys