Pesti Srácok

Orbán Balázs: sok felelős volt állam- és kormányfő, komoly közéleti szereplő szerint a magyar békemisszió bátor tett, a békéhez vezető egyetlen út

Orbán Balázs: sok felelős volt állam- és kormányfő, komoly közéleti szereplő szerint a magyar békemisszió bátor tett, a békéhez vezető egyetlen út

Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Balázs szerint Magyarország soros EU-elnöksége jó alkalom erre, ezért volt fontos Orbán Viktor kijevi, majd moszkvai látogatása. Emlékeztetett: "borzalmas háború" zajlik Magyarország szomszédságában, ám nem ez az első háború, ami lezajlott a világtörténelemben, így meg kell próbálni objektíven szemlélni azt és annak természetét.

-fogalmazott.

PestiSracok facebook image

-mondta. Orbán Viktor arra volt kíváncsi, mit gondolnak erről a háborúban álló felek és a nagy országok vezetői.

-húzta alá. Orbán Balázs kifejtette: a magyar kormány szerint Európa lépéskényszerben van több szempontból is. Egyrészt ebben a konfliktusban mindenki a saját érdekeit keresi és a kontinens ezen a háborún semmit nem nyerhet, de sokat veszíthet. Másrészt az elnökválasztás előtt álló Egyesült Államok jelenleg esélyesebbnek tűnő elnökjelöltje nyíltan kampányol a béke ígéretével és nem tudni, hogy hosszú távon a jelenleg háborúpárti amerikai demokraták meddig gondolják ezt komolyan és mikor fordítják külpolitikájukat egy másik irányba.

-hangsúlyozta. Jelezte: Orbán Viktor a soros elnökség idején felelősségének tartja, hogy a közösség lépéseket tegyen, aktívan kezdeményezzen, mert a mozdulatlanságba dermedtség és az eddig ismételgetett szlogenek láthatólag politikai, katonai és diplomáciai értelemben sem vezetnek sehová. A magyar kormányfő látogatásának tapasztalatait összefoglalva úgy fogalmazott: "nehéz a helyzet, a hadban álló Oroszország és Ukrajna bár a béke fontosságát egyaránt hangsúlyozta, de nagyon eltérően látja az ahhoz vezető utat." Ugyanakkor a békemisszió itt nem ért véget: fontos mások véleményét megismerni ebben a kérdésben és ezeket kielemezve lehet felelősségteljesen nyilatkozni, hogy valóban látszik-e a békéhez vezető út. A látogatások uniós visszhangjára utalva Orbán Balázs kijelentette: Magyarországnak vissza kell utasítania minden olyan megközelítést, amely szerint bárki megmondhatja, hogy kivel van joga szuverén országként diplomáciai kapcsolatot fenntartani.

-jegyezte meg. Ugyanakkor - szavai szerint - vegyes a történtek megítélése, mert sok felelős volt állam- és kormányfő, illetve komoly közéleti szerepet betöltő véleményvezér szerint a magyar békemisszió bátor tett, a békéhez vezető egyetlen út. Orbán Balázs kitért arra is, hogy az elmúlt két év megmutatta: bár a háborúban közvetlenül ketten vesznek részt, hiszen ez egy orosz-ukrán belső ügy, ám az, hogy a világ és ez a konfliktus jelenleg itt tart, abban sok, rajtuk kívüli félnek is van szerepe.

-hangsúlyozta. Erre pedig Orbán Viktor kiválóan alkalmas, hiszen hazánk szinte az egyetlen olyan ország, amely a világ összes államával meg tudja találni a közös hangot - állapította meg a miniszterelnök politikai igazgatója.

-fogalmazott Orbán Balázs.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.