Pesti Srácok

A dánok bemondták a durcit, és most "nem beszélek veled" stratégiára váltottak

A dánok bemondták a durcit, és most "nem beszélek veled" stratégiára váltottak

Van annak valami diszkrét bája, hogy az EU tagállamainak vezetősége egy durcás kisgyerek szintjén kezelik a politikát. Most például a dán külügyminiszter jelentette be, hogy országa nem vesz részt miniszteri szinten az Európai Unió Tanácsának a magyar soros elnökség által szervezett informális ülésein, tiltakozásul Orbán Viktor magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott tárgyalásai miatt. Ez a geopolitikai megfelelője annak, mikor a totyogó kijelenti, hogy beszél velünk, mert haragszik ránk.

A kormány egyértelműen el akar határolódni attól, ahogyan a magyar uniós elnökség az első heteiben kezelte Ukrajnát – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter a dán parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának adott írásbeli válaszában. Hozzátette, hogy Dánia egyelőre csak köztisztviselőket küld a magyarországi informális találkozókra. Svédország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország a múlt héten közölte, hogy csak köztisztviselőket küld a Magyarországon tartott informális találkozókra.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipedia

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.