Pesti Srácok

A finn államfő szerint orosz kivonulás nélkül is tárgyalnia kellene Ukrajnának

null

Alexander Stubb, Finnország elnöke szerint elérkezett az idő ahhoz, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Ukrajna és Oroszország között. A politikus előfeltételek nélküli béketárgyalásokat sürget a háborúban álló országok között, úgy látja, hogy a tervezett második békekonferenciát már Oroszország részvételével kellene megszervezni - írja az Index.

„Elértünk egy olyan pontra, ahol meg kell kezdeni a tárgyalásokat” – jelentette ki Alexander Stubb, Finnország elnöke a Le Monde francia hírportálnak adott interjújában. A politikus úgy látja, hogy Oroszország kivonulása a megszállt területekről nem tehető az esetleges tárgyalások előfeltételévé.

Alexander Stubb 2024 márciusa óta Finnország államfője, korábban különböző koalíciós kormányok tagja volt, pénzügyminiszterként és külügyminiszterként is tevékenykedett. Bár támogatja Ukrajna háborús erőfeszítéseit, de ajtót nyitna az esetleges béketárgyalások előtt. A politikus szerint különbséget kell tenni egy esetleges – nem öncélú – tárgyalási folyamat és a béke között, meglátása szerint a tárgyalások megkezdése önmagában nem jelent engedményeket.

– jelentette ki Finnország elnöke. Alexander Stubb úgy látja, hogy a tervezett második békekonferenciát már Moszkva részvételével kellene megszervezni, ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Kína sokat tehetne a háború befejezéséért, hiszen erős pozícióban van Oroszországgal szemben.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/COMPIC/Jarno Kuusinen
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.