Pesti Srácok

A Mi Hazánk magakadályozta a magyargyűlölő SOS Románia felvételét az új radikális EP-frakcióba

null

A Mi Hazánk Mozgalom részvételével Brüsszelben új pártcsoport és európai parlamenti frakció alakult a Szuverén Nemzetek Európája néven - közölte Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom párt elnöke Brüsszelben.

Toroczkai László nyilatkozatában "történelmi napnak" nevezte a frakció megalapítását, és kiemelte: a Szuverén Nemzetek Európája "szellemi megalapítása" tavaly a magyar Országházban történt az úgynevezett Budapesti Nyilatkozat elfogadásával, amelyet idén a Szófiai Nyilatkozat erősített meg. Elmondta, az uniós parlamenti frakciót egyelőre kilenc uniós tagország 28 képviselője alkotja. Tájékoztatása szerint a frakcióban a Mi Hazánk Mozgalom mellett a német Alternatíva Németországért (AfD) párt, a Visszahódítás (Reconquete) Franciaországból, a Szabadság és Függetlenség Konföderáció (Konfederacja) Lengyelországból, az Újjászületés Bulgáriából, a Se Acabó La Fiesta Spanyolországból, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) Csehországból, a Köztársaság (Republika) Szlovákiából és a Nép és Igazságosság Unió Litvániából vesz részt.

-tette hozzá. Közölte ugyanakkor, hogy az S.O.S. Románia párt csatlakozását a Mi hazánk Mozgalom kérésére a frakció elutasította. Szavai szerint a magyarellenesség, illetve az olyan térképek használata, amelyek akár a Tiszáig mutatják Románia határait, nem elfogadhatóak.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Toroczkai, majd hozzátette: kimondható, hogy régi barátok, régi szövetségesek hozták létre az új EP-frakciót. Kérdésre válaszolva közölte: arról, hogy az új frakció a jövőben együttműködik-e majd más uniós parlamenti képviselőcsoportokkal, a pártcsoport tagjai később, Borvendég Zsuzsannának, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselőjének részvételével döntenek majd. Közlése szerint a frakciót alkotó pártok képviselői az Európai Parlamentben tartott alakuló ülésen nyilatkozatot fogadtak el szerdán, amelyben kijelentették: Európát független nemzetállamok szövetségeként képzelik el, illetve azt, hogy meg kell állítani a migrációt.

- mondta. Leszögezték továbbá:

"Mi tényleg azt gondoljuk, ha egyenrangú európai nemzetek hoznak létre szövetséget, az működőképes. Ha viszont valamiféle Európai Egyesült Államokat akarnak ránk erőltetni, azt elutasítjuk" - tette hozzá nyilatkozatában Toroczkai László.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.