Pesti Srácok

Bóka János: A magyar uniós elnökség a változásra vágyók hangját fogja képviselni

null

Az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége a változásra vágyók hangját fogja képviselni az Európai Unióban, és életben fogja tartani a változás reményét a következő intézményi ciklusra is – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden.

Bóka János a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli képviseletének rendezvényén hangsúlyozta: az európai parlamenti választások eredménye egyértelműen megmutatta, hogy nemcsak szükség van a változásra, hanem egyértelmű a változás iránti vágy is, amint azt maguk az európaiak kifejezték.

– hívta fel a figyelmet. A miniszter kijelentette: az elmúlt ötben évben az Európai Unió sokkal többet tehetett volna azért, hogy önálló globális szereplővé váljon, amely képes azonosítani és érvényesíteni stratégiai érdekeit, és képes felelősséget vállalni saját biztonságáért szövetségeseivel és partnereivel, de egyedül is, ha szükséges.

Az elmúlt öt évben az Európai Unió nem tett semmit a migrációs válság megoldásáért, nem védte meg az Európai Unió külső határait és nem vizsgálta meg azokat az innovatív megoldásokat, amelyek ezt elősegítenék – mondta. Az Európai Uniónak az elmúlt öt évben nem sikerült megfordítania gazdasági versenyképességének csökkenését sem, és nem adott perspektívát az európai mezőgazdaság számára – hívta fel a figyelmet. Amikor az Európai Unió Tanácsának elnökségére készült Magyarország, ezeken a területeken egyértelműen a változtatás szükségességét határozta meg. Az európai parlamenti választások e felkészülés irányát megerősítették - emelte ki.

– fogalmazott Bóka János, majd hozzátette: a magyar uniós elnökség az EU bővítésére objektív és érdemeken alapuló folyamatként fog tekinteni.

– tette hozzá az európai uniós ügyekért felelős miniszter. Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója köszötéjében mindenek előtt kijelentette: a magyarok semmi mást nem akarnak és akartak soha, mint szabadságot és demokráciát. Hangsúlyozta, az európai uniós választások újabb bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy a hagyományos brüsszeli elit miképpen távolodott el az alapítók szándékától, és figyelmen kívül hagyják a választók akaratát.

PestiSracok facebook image

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: 12 európai ország 84 patrióta, szabadságharcos, Európát nem a saját hazája helyett, hanem amellett szerető képviselője megértette a változás szelét és megalapította a Patrióták Európáért nevű frakciót, az Európai Parlament harmadik legnagyobb, és talán a legerősebb közösségét.

– zárta gondolatait Kavecsánszki Ádám.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.