Pesti Srácok

Börtönbe zárná a Meta vezérét Donald Trump

Börtönbe zárná a Meta vezérét Donald Trump

A rácsok mögé kerülnek a „választási csalók” – fogadkozik a volt elnök, aki többek között a Meta vezérét is bebörtönözné abban az esetben, ha újra ő foglalhatná el a Fehér Házat. Trump és Zuckerberg viszálya az első ciklusban kezdődött, és akkor tetőzött, amikor a capitoliumi zavargások után az elnököt ideiglenesen kitiltották a Meta közösségi portáljairól.

Mark Zuckerberg szerint a portáljaikat erőszakos lázadásra való uszításra használják fel.

Túl nagy a kockázata annak, hogy az elnök továbbra is használja szolgáltatásainkat – indokolta a döntést 2021 január elején Mark Zuckerberg, ezért megerősítette, hogy „meghatározatlan időre – de legalább a következő két hétre, a békés hatalomátadás befejezéséig – meghosszabbítjuk a Facebook- és Instagram-oldalának tiltását”.

A Facebook alapítója szerint Trump arra akarta használni a közösségi felületeket, hogy megtorpedózza a békés hatalomátadást. A volt elnök, aki a republikánusok színeiben a novemberi választásokon is indul, nem felejt, és nem bocsát meg.

idézte a Business Insider Donald Trump fenyegetését, amit az általa alapított közösségi oldalon tett közzé. Őszinte, politikai ideológiai nélküli párbeszédre ösztönöznek.

A Truth Social felületét épp azért hozta létre 2022-ben, mert egy évvel korábban sorra zárolták fiókjait másutt. Már tudjuk, kik vagytok – jegyezte meg a „választási csalókról”, a Meta-vezért pedig név szerint figyelmeztette:

– torzította el szándékosan, csupa nagybetűvel Mark vezetéknevét.

Az eltiltás

A Fox News tavaly februárban arról tudósított, hogy vizsgálat indult Zuckerberg kétmillió dolláros, a georgiai választási bizottságnak juttatott adománya ügyében. Erre hivatkozva a volt elnök nyomban csalással vádolta a Facebook-alapítót.

– dohogott.

– tette hozzá Trump.

A torzsalkodásuk jóval korábban, még 2020 júniusában kezdődött azok után, hogy Zuckerberg kijelentette: „mélyen megdöbbentette, és undorodik Trump elnök megosztó és lázító retorikájától”. A megjegyzését az váltotta ki, hogy sokan élesen bírálták a Facebookot, amiért teret engedett az akkori elnök erőszakos gondolatainak.

A tiltakozók hétfőn szabadságot vettek ki, és sokan a konkurens Twitteren kritizálták Zuckerberg döntését. A cég alkalmazottai egyenesen sztrájkkal tiltakoztak az ellen, hogy „Trump bármit írhat az oldalon”.

A választást vesztett elnököt végül azután tiltották el, hogy hívei 2021. január 6-án megrohamozták az amerikai törvényhozás épületét. A Capitoliumban és környékén történt erőszaknak öt halálos áldozata és több sérültje volt. A tilalmat két évvel később, 2023 januárjában oldották fel.

Képzelt találkozó

Néhány hónappal korábban, 2022 szeptemberében Trump egy zavaros kijelentést tett Zuckerbergről.

Azt mondta: a Facebook „különc” alapítója egy héttel korábban vacsoravendége volt a Fehér Házban, holott Trump akkor már több mint másfél éve nem volt hivatalban.

Tényleg találkoztak, de még 2019-ben, amikor egyebek között – a Cambridge Analyticához köthető adatvédelmi botrány kapcsán – a felhasználók adatainak biztonságáról és a közösségi oldalon tapasztalható vélt vagy valós politikai elfogódottságról tárgyaltak. Trump évekkel hibázta el a találkozó időpontját.

– szórakoztatta Trump a híveit.

– idézte a Zuckerberggel folytatott állítólagos beszélgetését, aki – Trump szerint – megjegyezte, hogy

Forrás: Index, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.