Pesti Srácok

Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett a rendőröknek, majd szándékosan belehajtott az autójukba

null

Hiába üldözték több rendőrautóval is, adtak le figyelmeztető lövést, mégis ámokfutóként menekült egy férfi szombaton a hatóság elől. Fejszenyéllel verte be az egyik nyomába eredő rendőrautó ablakait, majd még egy mikrobuszba is szándékosan belehajtott, mikor abból próbálták megállítani. Hivatalos személy elleni emberölés kísérletéért felelhet.

Múlt szombaton a Pest megyei rendőrjárőrök ellenőrizni akartak egy mellettük elhaladó személygépkocsit, és a nyilvántartásból gyorsan kiderült, hogy nem is lehetne az úton, mert ideiglenesen kivonták a forgalomból, nincs műszakija, és még kötelező gépjármű-biztosítása sem. Amikor viszont a rendőrök a szabálysértések miatt „megkülönböztető fény,- és hangjelzést alkalmazva” megpróbálták megállítani, a sofőr begyorsított, és megpróbált elmenekülni.

Utána eredtek, de a rendőrségi közlemény szerint „indokolatlanul többször, hirtelen fékezett”, magyarul büntetőfékezett. Ezzel a rendőrautóban ülők életét, testi épségét veszélyeztette, és a forgalomban részt vevő más járműveket is erőteljes fékezésre és irányváltásra kényszerítette – tudta meg a HVG.

A férfi végül egy földútra, majd a szántóföldre kanyarodott, majd hirtelen megállt, és egy méteres fejszenyéllel, „ölési szándékát hangoztatva” nekiesett a rendőrautónak. A jármű több ablaka betört, a benn ülő rendőrök könnyebben megsérültek. A férfi ezután a fejszenyéllel tovább hadonászva visszaült az autójába, majd a felszólítások és a figyelmeztető lövés leadása ellenére elmenekült a főút irányába.

Hiába kezdte egy másik egység is szirénázva üldözni, még akkor sem állt meg, amikor egy rendőrségi mikrobuszból „karjelzéssel” próbálták megállítani. Sőt, autóját megközelítőleg 90 km/h sebességre gyorsítva, szándékosan beleütközött a kisbuszba, a rendőröknek úgy kellett elugrani a becsapódás elől. A rendőrök elleni támadások miatt a nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, továbbá közúti veszélyeztetés és rongálás bűntette miatt nyomoz. A férfi nem tett vallomást, előzetes letartóztatását indítványozták.

Forrás: HVG; Fotó: MTI/Varga György (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.