Pesti Srácok

Egy volt észak-koreai diplomatát neveztek ki miniszterhelyettesnek Dél-Koreában

Egy volt észak-koreai diplomatát neveztek ki miniszterhelyettesnek Dél-Koreában

Dél-Korea elnöke csütörtökön kinevezett egy volt észak-koreai diplomatát miniszterhelyettesnek, ami az eddigi legmagasabb szintű kormányzati pozíció az Észak-Koreából délre menekültek körében.

Tae Jongho Észak-Korea londoni nagykövetségének alkalmazottja volt, amikor 2016-ban Dél-Koreába dezertált. Elmondása szerint azért menekült el hazájából, mert nem akarta, hogy gyermekei nyomorúságos életet éljenek Észak-Koreában, továbbá kétségbeesett a phenjani vezető tisztviselők kivégzése miatt, és mindemellett Észak-Korea nukleáris ambíciói is aggasztották.

Észak-Korea a dezertálás után "emberi söpredéknek" nevezte volt diplomatáját, és azzal vádolta meg, hogy állami pénzeket sikkasztott el, illetve egyéb bűncselekményeket is elkövetett.

Jun Szogjol dél-koreai elnök most annak az egyesületnek a főtitkárává nevezte ki Taét, amely neki is tanácsot ad a két Korea békés egyesítésének lehetőségeivel kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Ezzel a kinevezéssel Tae lett az első észak-koreai dezertőr, aki helyettes miniszteri pozíciót tölthet be Dél-Koreában. A férfit már 2020-ban beválasztották az ország parlamentjébe.

A dél-koreai elnök hivatala a kinevezéssel együtt közölte, hogy Tae a megfelelő személy a posztra, mivel felhasználhatja Észak-Koreában szerzett élettapasztalatait és a dél-koreai parlamenti külpolitikai és egyesítési bizottságában szerzett munkatapasztalatait is.

A dél-koreai elnök a múlt hét végén, a most első ízben megtartott "észak-koreai dezertőrök napján" ígéretet tett arra, hogy nagyobb kormányzati támogatást nyújt az északról átmenekülők életkörülményeinek javítására.

A szöuli egyesítési minisztérium szerint mintegy 34 ezer észak-koreai lakos telepedett le eddig Dél-Koreában, és az utóbbi években egyre több magas rangú menekült érkezett északról.

MTI; Fotó: MTI/EPA/KCNA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.