Erőszakos bűncselekményekkel gyanúsított neonácikat vettek őrizetbe Németországban

Razziát tartott a német rendőrség csütörtökön A harmadik út (Dritter Weg) neonáci párt ifjúsági szervezeténél Berlin, Brandenburg és Szászország tartományban, és erőszakcselekmények elkövetésével gyanúsított kilenc fiatalt őrizetbe vettek - közölték a német bűnüldöző hatóságok Berlinben.
A 17 és 21 év közötti gyanúsítottak a Nemzeti Forradalmi Ifjúság (NRJ) tagjai, s azt róják terhükre, hogy a szervezet politikai ellenfeleivel szembeni brutális támadásokban vettek részt januárban és júliusban.
A német Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a törpepárt Berlinben
a legaktívabb csoportosulás a hagyományos szélsőjobboldal berkeiben.

A tavalyi alkotmányvédelmi jelentés úgy fogalmaz, hogy a A harmadik út nyíltan neonáci, bevándorlásellenes álláspontot képvisel és egyfajta gyűjtőhelye lett "az erőszakra kész szélsőségeseknek". A 2021 óta aktív NRJ pedig figyelemfelhívó akciókat szervez egyebek között a menedékkérők ellen.
A most őrizetbe vett személyeket konkrétan két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, egy berlini villamosmegállóban elkövetett csoportos támadással és egy év eleji - politikai indítékkal elkövetett - rablással.
A csütörtöki razzia során 130 rendőr tíz helyszínen tartott házkutatást. A hatóságok számítástechnikai eszközök mellett riasztó- és ütőfegyvereket, sokkolókat valamint propagandaanyagokat is lefoglaltak.
Forrás: MTI, fotó: Tagesspiegel.de