Pesti Srácok

Ferencz Orsolya szerint fel kell vennie Európának a versenyt az űrkutatás terén Kínával és az USA-val

null

Európának közös stratégiára és szabályozásra van szüksége az űrkutatás terén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az Országházban. Szerinte Európának fel kellene vennie a versenyt Amerikával és Kínával.

Ferencz Orsolya a Coreper I nagyköveteknek (az európai uniós tagországok állandó képviselőinek helyettesei) tartott előadásában bemutatta a magyar űrkutatás történetét, majd részletesen ismertette a 2021-ben indult Magyar Űrkutatási Stratégiát, valamint a legutóbbi magyar űrhajósjelöltek kiválasztásának folyamatát. Beszámolója szerint Magyarország 2015 óta teljesjogú tagja az Európai Űrügynökségnek (ESA), az elmúlt hat évben az ESA több száz szerződést kötött magyar vállalatokkal. Míg 2015-ben hétmillió eurót költött Magyarország űrkutatásra, addig idén már több mint 25 millió eurót

Rámutatott ugyanakkor, hogy az európai országok nem űrkutatási nagyhatalmak, ezért Európának közös stratégiára és szabályozásra van szüksége az űrkutatás terén, hogy felvehesse a versenyt az Egyesült Államokkal vagy Kínával. Az Európai Világűrpolitikai Intézet (ESPI) is egyértelművé tette, hogy az összeurópai GDP 3 százalékát kellene űrkutatásra és más tudományos/kutatási ágazatokra költeni - jegyezte meg.

A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogramról elmondta, hogy több mint 200 jelentkezőből választották ki egy hosszú folyamat során azt a négy jelöltet, akik közül a kiképzés végére ketten maradtak, ők az Egyesült Államokban folytathatják a felkészülést. A miniszteri biztos szólt a UniSpace, űrtudományi szakirányú továbbképzési programról is, amelyben 21 magyar egyetem vesz részt, és amelyben ősztől már angol nyelven is elérhetőek lesznek képzések.

Ferencz Orsolya kitért arra is, hogy a magyar űrprogram során nem csak a kutatás-fejlesztés és az űrhajósok képzése a fontos, hanem az erről való kommunikáció és a fiatalok megcélzása, motiválása, az űrkutatás iránti érdeklődésük felkeltése.

Forrás: ATV, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.