Pesti Srácok

Fico megüzente Kijevnek: ha tovább blokkolják az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja a gázolajkivitelt Ukrajnába

null

Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében, amelyet a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.

A szlovák kormányfő elmondta: az ukrán miniszterelnökkel, Denisz Smihallal folytatott többszöri telefonos egyeztetés, valamint az Ukrajna pozsonyi nagykövetével történt hétfői megbeszélés után be kell jelenteniük, hogy amennyiben Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj Szlovákiába és Magyarországra irányuló exportjának korlátozásával, akkor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nem folytatja az Ukrajnába irányuló gázolajexportot, amely az ottani szükségletek 10 százalékát teszi ki. Robert Fico hangsúlyozta:

Robert Fico arra emlékeztetett: bármennyire is azt próbálja láttatni a fősodratú média, hogy a kőolajszállításból adódó jelenlegi problémáknak Oroszországban van a gyökere, látni kell, hogy a kőolajszállítás korlátozásáról szóló döntést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hozta meg július 24-én, amikor a Lukoil társaságot szankciós listára tette. A szlovák miniszterelnök elmondta, hogy a pozsonyi ukrán nagykövettel folytatott beszélgetésében egyértelművé tette: a szlovák közvélemény nagyon rosszul értékeli Kijev exportkorlátozó döntését, és ez a döntés sem változtathatja meg Pozsony békepárti álláspontját az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormány elutasítja, hogy egy új vasfüggöny politikája valósuljon meg az Európai Unió és Oroszország között. Hozzátette, hogy amennyiben az EU ki akar kerülni az Egyesült Államok "totális befolyása alól", gondolkoznia kell az Oroszországgal folytatandó együttműködésen.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki Robert Fico, hozzátéve:

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.