Pesti Srácok

Karácsony Gergely szerint az utasokat pulykákhoz hasonlító fővárosi cégvezető jó munkát végzett, kapott is tőle egy szép prémiumot

null

A PestiSrácok is beszámolt róla, hogy adófizetői forrásokból finanszírozott 200 milliós prémiumkifizetésről döntött Karácsony Gergely, az örökösen csóróságra ítélt magyar főváros polgármestere, habár állítása szerint továbbra sem rózsás Budapest anyagi helyzete.

A beszámolóból kiderült az is, hogy a pénzosztás listáján szerepel a fővárosi utasokat vágásérett pulykához hasonlító Walter Katalin is.

Ismert, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetője év elején a BKK tervezett járatritkításával kapcsolatos közfelháborodásra reagálva egy háttérbeszélgetésen kifejtette, szerinte nem volt szükség egyeztetésre az utasokkal a döntés meghozatala előtt, mert az olyan lett volna, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”. Walter életútját megnézve, aligha jelenthetjük ki, hogy csupán egy cégvezető lenne a sok közül. A BKK vezetője ugyanis már régebben is felbukkant baloldali körökben. 2013-ban például Bajnai Gordon korábbi baloldali miniszterelnök politikai visszatérését egyengette: Walter fél évig az egykori kormányfő kabinetfőnöke volt a Bajnai köré felhúzott Együtt pártban.

Utána egy időre Walter visszatért az üzleti életbe, majd 2019-ben bukkant fel újra, amikor elfogadta a CEU felkérését, hogy vezérigazgatóként az év szeptemberében ő irányítsa a Soros-egyetem Bécsbe költözését. A következő évben pedig Karácsony Gergely bejelentette, hogy őt nevezi ki a BKK élére. A napokban kiderült, hogy Walter legutóbb 11 millió 610 ezer forint prémiumot kapott Karácsony döntése alapján.
Annak ellenére, hogy a főváros költségvetése a baloldali főpolgármester tevékenykedése óta egyre csak apad, a BKK vezérigazgatója nem először vehetett fel busás prémiumot. Tavaly például Karácsony 9,96 millió forint prémiummal dobta meg Waltert. Persze, ahogy akkor, az újrázó városvezetőnek sikerült ismét megmagyaráznia a döntést. (Mandiner / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.