Pesti Srácok

Komjáthi: megszűnhet a DK–MSZP–Párbeszéd szövetsége

Komjáthi: megszűnhet a DK–MSZP–Párbeszéd szövetsége

Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke, valamint a párbeszédes Szabó Tímea is arról beszélt, a június 9-i választási vereség miatt hamarosan megszűnik a DK, az MSZP és a Párbeszéd - elvileg 2026-ig - kötött szövetsége.

Az ATV híradója Komjáthi Imrét, az MSZP lemondott társelnökét idézi, aki szerint bár a pártok között létezik papíron egy 2026-ig tartó szövetség,

A portál idézi a párbeszédes Szabó Tímeát is, aki korábban úgy nyilatkozott, a jövőt nem a hármas szövetségben képzelik el.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV/Mandiner; fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.