Pesti Srácok

Kovács Péter szerint nem kellene mindent központosítani, a kerületekbe pedig nem kell pártpolitika

null

A XVI. kerületi fideszes polgármester, Kovács Péter adott interjút a FOS -azaz a független, objektív sajtó- egyik szereplőjének, amelyben több kritikát is megfogalmazott. Szerinte ugyanis a kórházak, iskolák központosítása nem jó, de párton belül is rendet kéne tenni. Ehhez pedig az kellene, ha Orbán Viktor hazajönne és a belügyekkel foglalkozzon. Kovács szerint egyébként saját sikerének titka, hogy kerületi szinten nem pártpolitizál, de ezzel azért nem találta fel a spanyolviaszt.

Kovács Péter Tusványoson egy kerekasztal beszélgetésen fogalmazta meg kritikáit, ami után a Telex gyorsan lecsapott rá, mint a dögkeselyű a törött lábú nyúlra. A fideszes polgármester a portálnak elmondta, hogy már több fórumon jelezte, hogy nem jó, hogy a pártja központosít és már állami fenntartásúak a kórházak, iskolák és már a szakrendelőkről is szó van. Azért nem, mert közben a problémák megoldását helyi szinten a választók tőlük, kerületvezetőktől várják. Kifejtette, hogy reméli, hogy a szakrendelők nem kerülnek állami pénzbe, bízik Orbán Viktor bölcsességében, hogy ezt a hibás ötletet korrigálja. Mint fogalmazott:

Kovács állítása szerint ezt már a miniszterelnöknek is elmondta.

PestiSracok facebook image

A Tisza Párt zuhanni fog

A polgármester kitért arra is, hogy a legutóbbi önkormányzati választás egyetlen nyertese a Tisza Párt volt, de vissza fog zuhanni. Emlékeztetett, hogy mennyire felkapták őket a baloldali médiumok, de amikor Gyurcsánynak ez nem tetszett, fogyott is az érdeklődés. Ettől függetlenül arra számít, hogy sokan balról átlépnek majd Magyarékhoz. A Fideszből szerinte nem fognak átlépni emberek, mert Magyar Péterre árulóként tekintenek a legtöbben. Ennek ellenére úgy látja, hogy a Fideszben csalódottak 20 százaléka szimpatizál a Tisza Párttal, a többi baloldali.

A Fidesz hagyja békén az önkormányzatokat

Kovács egyébként úgy gondolja, hogy nincs bajban a Fidesz, de komoly jelzést kapott, hogy változtasson. Például békén kéne hagynia a nagypolitikának az önkormányzatokat, nem kellene, hogy az állam még több dolgot átvegyen tőlük. A politikus úgy látja, hogy nem jó, hogy egy kör dönt a legtöbb dologban, fontos lenne azokat is meghallgatni, akik közelről látják a problémát. Megjegyezte:

Az iskolák államosítását hibás döntésnek tartja, mert most egy miniszter nevezi ki az igazgató-helyettest, az ügyek intézése pedig soklépcsőssé vált.

Németh Szilárd mondjon le?

A beszélgetés során kitért Kovács a csepeli helyzetre, ahol a kormánypárt nem a regnáló polgármestert, Borbély Lénárdot támogatta, aki korábban fideszes volt, hanem egy másik jelölttel mérettette meg magát. Ez egy személyes konfliktus miatt alakult így, ami a választókerületi elnök, Németh Szilárd és Borbély között alakult ki. Kovács szerint

A polgármesterek Karácsony helyett dolgoznak

Csakhogy egy kis zrikát kapjon a túloldal is, Kovács véleménye a fővárosi listás választásról az, hogy egy miniparlamentet csinált Karácsony Gergely, aki csak pártpolitikával foglalkozik, de még a saját polgármestereivel sem tud együtt dolgozni. Így fordulhatott elő, hogy a polgármesterek már az ő feladatát látják el és Őrsi Gergely például zebrákat fest, Szaniszló Sándor pedig felújítja az Üllői út egy részét.

Irtja a pártpolitizálását a kerületében

Saját sikeréről Kovács egyébként elmondta, hogy az a titok, hogy irtja a pártpolitizálást a kerületben. Úgy fogalmazott:

Ugyanakkor megjegyezte, hogy nem akar kilépni a Fideszből, mert alapvetően egyetért a főbb célokkal és ideológiával.

Forrás: Telex, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSracok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.