Pesti Srácok

Kreml: látjuk, milyen nyomást helyez a Nyugat Orbán Viktorra

Kreml: látjuk, milyen nyomást helyez a Nyugat Orbán Viktorra

Dmitrij Peszkov, orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozott Moszkvában, az észak-atlanti szövetség washingtoni jubileumi csúcstalálkozóját kommentálva, majd a soros magyar EU-elnökséget is szóba hozta. Peszkov szerint a NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak, ugyanakkor Orbán Viktorra utalva kijelentette azt, hogy tisztában vannak azzal, hogy vannak a nyugati vezetők, akik mindent megtesznek a békéért, és látják azt is, hogy mekkora nyomást helyeznek válaszul hazánkra - minderről az Index írt részletesen.

Dmitrij Peszkov azt mondta, egy nagyon erős államszövetséggel van dolgunk, amely ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és ezt nem is titkolja.

– tette hozzá. A NATO-csúcson elfogadott dokumentumokra hivatkozva Peszkov azt mondta, hogy a nyugati országok nem a párbeszéd hívei, és maga a szövetség a konfrontáció, nem pedig a biztonság eszköze. Mint mondta, Oroszország mindig is kész volt az európai biztonságról szóló tárgyalásokra, de nem hajlandó az általános kontextusból kiragadott különálló elemek megvitatására. Emlékeztetett, hogy Moszkva kezdetektől hangsúlyozta: számára a NATO ukrajnai terjeszkedése elfogadhatatlan létfenyegetést jelent – írja az Index.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Peszkov, aki úgy véli, Oroszország látja, ahogy a NATO folytatja infrastruktúrájának közelítését a határai felé, és a szövetség fő célja, hogy stratégiai vereséget mérjen rá, ami hatékony válaszintézkedéseket követel meg Moszkva részéről.

– mondta a Kreml szóvivője, példaként említve meg az európai vezetők Orbán Viktor miniszterelnök közvetítő fellépésével kapcsolatos nyilatkozatait.

– hangoztatta Peszkov Orbán Viktor Kijevet, Moszkvát és Pekinget érintő békemissziójáról szólva, majd hozzátette:

A Bloomberg hírügynökségnek azzal a közlésével kapcsolatban, hogy Szaúd-Arábia adhat otthont egy újabb rendezési csúcsnak, amelyen Oroszország és Ukrajnai is részt venne, Peszkov megjegyezte: egyelőre nem világos, hogy mi lenne egy ilyen eszmecsere tartalma. Emlékeztetett arra, hogy Kijevvel szemben Moszkva mindig nyitott volt a párbeszédre. Arra a tisztázó kérdésre, hogy Oroszország egyáltalán kész lenne-e részt venni a második „békecsúcson”, a szóvivő kijelentette:

Hozzáfűzte, hogy a Bloomberg sohasem jelezte közvetítő szándékát, és többször is közölt olyan információt, amely nem felel meg a valóságnak.

Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökségnek csütörtökön egyértelműen kijelentette, hogy Oroszország nem vesz részt az orosz–ukrán konfliktus rendezéséről szóló következő „csúcstalálkozón”, mivel nem fogad el ultimátumot. Ezzel arra utalt, hogy a szervezők továbbra is az úgynevezett Zelenszkij-formulát próbálják keresztülvinni.

Peszkovhoz hasonlóan Galuzin is azt hangsúlyozta, hogy a helyszínnél sokkal fontosabb a tárgyalások tartalmának meghatározása, „amellyel kapcsolatban minden világos”. Az orosz diplomata hangot adott véleményének, amely szerint nem valószínű, hogy az amerikai elnökválasztás után elvi változás következne be Washington Ukrajna-politikájában. Mint mondta, „ilyen körülmények között nem lehet elvárni, hogy Ukrajna készen álljon a tárgyalásokra”.

Kifejezte Oroszország sajnálkozását amiatt, hogy Örményország részt vett a NATO-csúcson. Rámutatott, hogy Jereván továbbra is tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), ám ahelyett, hogy „konstruktív módon” tárgyalná meg aggodalmait a szövetségeseivel, „sajnos más utat választott” – mondta az orosz külügyminiszter-helyettes.

Forrás: Index; Fotó: Telegram

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?