Pesti Srácok

Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a honvédség első magyar gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjárműve

null

Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a Magyar Honvédség első magyarországi gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjárműve - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall gyárában tartott rendezvényen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az átadáson közölte: az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, az országot minden időben és helyzetben ellátni képes hadiiparra minden országnak szüksége van. A hazai hadiipar újjáépítését célzó erőfeszítések kapcsán elmondta: a szomszédban zajló konfliktus "újra bebizonyította azt is, hogy hadiipart - harckocsigyártó, lőszergyártó kapacitásokat - nem lehet rögtönözni", ehhez hosszú távú fejlesztésre, tervezésre van szükség. A miniszter kifejtette:

Magyarország ennek a programnak az eredményeként "lassan visszatér abba az osztályba, ahova tartozott, a profi ligába". A honi hadiipar már most is komoly, a nemzetközi színtéren is kimagasló teljesítményre képes. Az itt épített Gidránok, a különféle drónok a világ élvonalába tartoznak,a napokban átadják a várpalotai lőszergyárat is - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond az elsõ magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármû átadásán a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én. MTI/Katona Tibor

Ezekkel és a jövőben megvalósuló projektekkel "a védelmi ipar elfoglalhatja helyét a magyar gazdaság motorjában" nem egyszerűen csavarként, hanem hengerként - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Hozzátette, Magyarország törekvése az, hogy a hadiipar le tudja gyártani a hadsereg minden szükséges felszerelését, ehhez azonban megbízható és kiszámítható partnerekre van szükség. Ezek a partnerek jól értik a nemzetközi hadiipar változásait, a fejlesztések legelső vonalában járnak és képesek a legmagasabb színvonalon szállítani, együtt gondolkodni, együtt dolgozni.

Magyarország nagyra értékeli a Rheinmetallnak a világ és különösen az európai biztonságban játszott szerepét. A béke megőrzéséhez erő kell, és a Rheinmetall, valamint az itt dolgozó magyarok tevékenységének köszönhetően hazánk jelentős erővel gyarapodott - emelte ki. A miniszter arra is kitért, büszkék lehetünk Magyarország és a magyar emberek teljesítményére. "A magyar mérnökök, fejlesztők, munkások, hegesztők és karbantartók jelentik a jövőnket", akik párját ritkító műszaki teljesítményre képesek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a Lynx "egy másik univerzum a BTR-ekhez képest" a Magyar Honvédség kötelékében. Egy olyan harceszköz, amely képes felvenni a küzdelmet a világon bárhol a szövetségeseken kívüli összes harcjárművel, akár harckocsikkal is.

Az elsõ magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármû átadása a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én. MTI/Katona Tibor

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a csúcstechnológiás eszközök hadrendbe állításához és szükség esetén a harchoz magas szinten kiképzett katonák is kellenek. Ezért hirdették meg éppen a Lynxre tavaly ősszel az első, Embert a vasra! elnevezésű toborzó kampányt, amelynek köszönhetően rendkívül elkötelezett honvédekből álló, hivatásos alakulatot sikerült felállítani. Björn Bernhard, a Rheinmetall járműrendszerek üzletágának vezérigazgatója arról beszélt, hogy kevesebb mint egy évvel ezelőtt adták át a zalaegerszegi gyárat, ahol mostanra elkészült a legelső Lynx KF-41, a világ legmodernebb gyalogsági harcjárműve.

Nem látható, de sokkal jelentősebb ami az elmúlt években a háttérben történt, hiszen 3,5 évvel ezelőtt hozták létre a Rheinmetall Hungary Zrt.-t, majd zöldmezős beruházásként felépült a zalai harcjárműgyár, ami a legmodernebb gyártási technológiát alkalmazza. Közölte azt is: a jövőben Zalaegerszegen gyártják majd a harcjárművek egyéb változatait is, így egyebek mellett parancsnoki és felvezető járműveket, illetve mentőt is. Mindezen túl új légvédelmi rendszert is fejlesztenek, ami tovább növeli a magyar honvédelem erejét és Európa biztonságát.

Björn Bernhard, a Rheinmetall jármûrendszerek üzletágának vezérigazgatója beszédet mond az elsõ magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármû átadásán a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én. MTI/Katona Tibor

Paul Walf, a Rheinmetall Hungary vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a magyar kormány és a Rheinmetall már régen megértette, hogy mennyire megváltozott a világ és benne Európa biztonsági helyzete. A magyar kormány mindig is prioritásként kezelte a magyar emberek és a szövetségesek védelmét, a partnerség és a felelősség eredménye, hogy nincs még egy olyan ország Európában, ahol jobb példát lehetne találni a védelmi képességek ilyen mértékű fejlesztésére. Mint még elmondta:

Forrás: MTI; Fotó: Az első magyar gyártmányú Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű átadása a Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi gyárában 2024. július 24-én. MTI/Katona Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.