Pesti Srácok

Lemondott a Nemzeti Tömörülés főigazgatója

null

Lemondott Gilles Pennelle francia európai parlamenti képviselő a Nemzeti Tömörülés (RN) főigazgatói posztjáról, miután Marine Le Pen pártja még a relatív többséget sem tudta megszerezni az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában az első fordulós győzelme után - erősítették meg kedden a pártvezetéshez közeli források a Le Monde című napilap értesülését.

Gilles Pennelle dolgozta ki a miniszterelnöki hivatal nevét viselő, úgynevezett Matignon-tervet, amelynek célja az volt, hogy a párt a kormányzásra felkészülten álljon egy előrehozott választás esetén. Erre támaszkodva Jordan Bardella pártelnök és Marine Le Pen nemzetgyűlési frakcióvezető az elmúlt hónapokban rendszeresen kérte a választás kiírását Emmanuel Macron államfőtől.

Három héttel azután, hogy az európai parlamenti választások eredményére hivatkozva a köztársasági elnök feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki, az RN és szövetségesei minden idők legjobb eredményét érték el az első fordulóban a szavazatok harmadának elnyerésével, de a második fordulóban a harmadik helyen végeztek, s csak 143 mandátumot tudtak megszerezni a kormányzáshoz szükséges 289-ből, ami pedig a kitűzött célja volt az RN-nek.

Miközben a párt vezetői korábban azt hirdették, hogy "csak meg kell nyomni egy gombot", s a Matignon-terv alapján minden választókerületben készen állnak az RN kormányzóképes jelöltjei, a két forduló közötti kampányban több jelölt miatt magyarázkodniuk kellett egyebek között azért, mert felkészületlennek bizonyult, vagy a közösségi oldalain rasszista meggyőződésének adott hangot.

PestiSracok facebook image

Jordan Bardella, az RN elnöke hétfőn vállalta a felelősség egy részét pártja veresége miatt.

- mondta a pártelnök.

- mondta Bardella.

Forrás: MTI, fotó: BFMTV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.